A minap szállok fel a buszra, amelyikkel szokás szerint járok a suliba. Már régóta nem ért efféle atrocitás, de úgy tűnik, hogy az univerzum megint arra sarkalt, hogy teszteltesse velem a tűrőképességem.
Szállok fel a buszra és egyből kiszúrom azt a húsz körüli két cigány fiatalt - egy fiút és egy lányt; akiket úgy érzem, hogy valahol már láttam. És aztán egyből elkezdenek nagyon hangosan beszélgetni rólam. Azt mondja a srác, aki olyan 160-165 körüli lehetett, eléggé cingár, inas alkatú, hogy fiú vagyok-e vagy lány, mert úgy látja, hogy nincsenek cicijeim, bár ő a csöcs szót alkalmazta és az egész beszédkészsége meg az, ahogy törte a magyart, nagyon sértően hathatott az ember fülére. Szóval már akkor tudtam, hogy ebből nem fog semmi jó kisülni. A modora, ahogy alkalmazta a szavakat, a kötőszavakat a beszédében, a mondandójában. Az ember megszólal és bumm! Egyből le lehet venni, hogy milyen szándéka van. Legalábbis legtöbbször ez érződik, ha egy picit jobban odafigyelünk.

A csaj hangját valamennyire azért elnyomta a busz moraja, de a srácé nagyon hangos volt. Ő tényleg nagyon magas tónusban beszélt. Aztán hallom, hogy ,,nincsenek csöcsei", hallom hogy ,,milyen magas", hallom, hogy ,,nincsenek rajta ékszerek" és aztán még mondtak valamit, de én úgy gondoltam, hogy ennek nem tulajdonítok semmilyen figyelmet sem, mert teljesen értéktelen és haszontalan beszélgetés volt a számomra. A hangok és a hanglejtések alapján meg aztán főleg nem akartam hallgatni azt a támadó ,,ugatást", ami a busz hátuljában zajlott. Én azt hiszem, hogy kettővel ültem előttük. Ők beterítették a hátsó ötös ülést.

Percek telnek, múlnak. Ülök a buszon, hallgatom a zenét, már nem annyira hallom mit beszélnek, mert a busz motorjának a zaja és a fülembe dugott fülhallgatóból kiáramló muzsika azt teljesen elnyomja. A következő pillanatban egyszer csak valaki megkopogtatja a vállam és odaordít a képembe azzal a szöveggel, hogy: ,,-Hé! Te fiú vagy vagy lány?!"

Nem tudom, hogy mi zajlott le bennem, de valami teljesen megváltozott.

Hátranézek a csajra, aki vicsorgó pofával néz rám, utána visszanézek a srácra, végignézek rajta és a beszélgetés tulajdonképpen megkezdődik vagy inkább folytatódik - az én részemről is.

-Micsoda kérdés ez?! - szólalok meg eléggé felháborodottan miközben tartom a szemkontaktust és látom a roma srác szemében, hogy jobban meg van ijedve, mint én; holott ő mászott bele a személyes terembe.
-Azt kérdeztem, hogy fiú vagy-e vagy lány?! - üvölt rám még egyszer.
-Mégis mit képzel magáról, hogy csak úgy idejön és elkezd engem itt tapizni, utána meg még le is tegez?! Ismerjük mi egymást?! Hogy gondolja azt, hogy csak így idemasírozik és ilyen kérdéseket tesz fel nekem?! Szégyellje el magát!

Erre a srác csak néz, én várom, hogy legyen valami, lélekben már a csoportos bunyóra készülök, mert ha megtámad akkor még szép, hogy megvédem magam és, ha kell akkor rúgok, ütök, karmolok, kapálózok, amit csak lehet - mert nem szabad, hogy az ember csak úgy elbújjon és ne védekezzen, ha épp támadás éri - nem szabad csendben maradni - erre a srác megvillantja sárgás alsó fogsorát aztán egyszer csak megfordul és hátrafut, vissza a csajhoz.

Na most ez mi volt?! Kedvesem! Ha ilyen nagy a szád akkor szállj be egy kis vokális bunyóra. Én benne vagyok.

Annak ellenére, hogy a szívem a torkomban dobogott, az adrenalin termelésem a maximumom volt, ez az első eset, hogy valamilyen módon, a tetőfokán állva, de mégis higgadtan, tudtam kezelni a helyzetet. És ez jólesett. Később mikor szálltak le, már felém se néztek; többet már nem beszéltek rólam a buszon sem, egyszerűen csak elkussoltak, ha  szabad ezt az informális szót használnom.

Felhívnám a figyelmeteket arra, hogy tanuljatok abból, amiből most én is tanultam, hogy merjetek kiállni magatokért, és hogy nem szabad félni, mert amelyik kutya ugat az valóban nem harap. Csak diplomatikusan kell bekapni a másikat, ha arra kerül a sor. Nem szabad meghúzni magunkat és nem szabad behódolni a terrornak. Fel kell állni és ki kell állni magunk mellett.