Ma kifejezetten elfáradtam, tömören leírom, hogy hova jutottam, illetve , hogy holt artok éppen. Elkezdtem ezt az esti iskolát, amikor beiratkoztam már akkor elmondtam a titkárnőnek mindent, ahamm, azt is.... reakció: -jólvan, töltse ki a beiratkozási lapot, előtte nagy szemkikerekedések, aztán realizálás, aadatok feldolgozása az agyban és akció-reakció, elég viccesen hangzik, de ez zajlott le a fejében 1 szekundum alatt, tiszteletem. Osztályom tele van 30 éves nénikkel, anyukákkal van aki a fiával jött ide, jó fejek, a bemutatkozást is azzal kezdtem, hogy engem aztán ne kezeljenek pasinak, mert nem vagyok az , és így tovább, elmondtam mindent, olyan volt mint egy filmben, mivel leghátul ültem, mindenki hátranézett rám, szerintem jobb elmondani mint szorongani, nem mindenki nézi jó szemmel, egyik barátném akivel jól összehaverkodtam csak ennyit mondott: -most aztán háromnapos csoda lesztel ám? ,erre én: -miért?, aztán ő: - mert ezek az emberek, akárcska a többség,maradiak, földhözragadtak... | van benne valami, de ez nem rossz dolog, csak szomorú... elfogadnak, nem fogadnak nem tudom, vannak olyanok akik elmosolyodnak ha hallják a nevetésem és vannak olyanok akik elgondolkozva néznek rám, a pasikat nem is említem meg, ők vannak a legjobban zavarban, persze, szerintem a férfiak sokkal nehezebben tudnak ilyen dolgokat elfogadni, mint a nők, eddigi tapasztalataim azt sugallják. Találkozgatom régi osztálytársaimmal is másik iskolából, korábbiból. Vannak olyan napok amikor velük viccelődöm el a napot, nevetgélek és ahogy mondani szokás "bandáz"-zuk el a napot... ilyenkor jól érzem magam, de nem érzem magam boldognak, soha nem éreztem magam, talán nem is ő a fő problémám, igen , még mindig gondolok rá, az ő élete a pezsgő és a kaviár, az enyém meg a sör és a perec, viccesen megfogalmazva, tudni illik Ő, ahogy az adatlapján közzétette, hobbi: buli,csajok,kondi,bicaj... igen tudom elég megrémisztő hogy valami izomagyú barom lehet az illető, akármennyire megtévesztő is, nem, nem az... és igen, a bulizás az keményen megy neki ebben a pillanatban is mitn minden második nap, szerintem, aha, jól olvassátok, minden második nap....jelen pillanatban összeáltam egyik barátnémmal és munkát keresünk ketten, jó hogy nincs egyedül az ember, hogy így együtt keresünk munkát... nem is ezen van a lényeg, hanem a boldogságon. Művész vagyok, minden művész megkeseredett és magányos, néha már élvezem is ezt a komorságot és ezt a mélabút... soha nem voltam boldog, nem tudom az mit jelent, hiányzik, de nem jobban a normális életnél, az emlékek még mindig marják az elmémet, túl sok rossz dolog történt, az ember nem tud cska úgy csettintésre felejteni, én megbocsátok azoknak akik megaláztak és bántottak... nem szeretek élni, megmondom őszintén, ha sikerül az átoperáltatás, akkor sem hiszem hogy szeretni fogok, nem becsülöm meg az életet, ami másnak kincset jelent, ki kéri, tiszta szívvel oda adom, de meg kell ígérnie, helyettem is boldog lesz majd vele....