Folytatódik az interjútortúra. A második részben egy feltörekvő lemezlovassal beszélgettem. De beszéljen helyettem inkább a riport. Kellemes olvasgatást mindenkinek.


Magyarország mely felén élsz? Hol élsz?

Budapesttől nem messze egy kisvárosban, Pécelen.

· Mi az amit szeretsz itt?

Azt a morált, ami itt uralkodik. Azt, hogy közel van Pesthez, mégsem olyan túl közel, bár amikor munkábajárás van, akkor mindig olyan távolinak tűnik a hazaút. Azért látszódik a városias életmód, meg Budapest közelsége. Kicsit ha messzebb nézünk talán ez a morál eltűnik.

· Mi az amit kevésbé szeretsz itt?

Mindig is vágyakoztam jó szomszédok iránt. Nem mondom, hogy most nem jövök ki velük, mert az nem lenne igaz. De amikor a tévében látom, hogy összejönnek, kerti partiznak, beszélgetnek, átjárnak egymáshoz meginni egy kávét, vagy bármit, akkor mindig fáj egy kicsit a szivem. Viszont jó helyen lakunk, ezt nem cserélném el. Bár inkább úgy fogalmazok, hogy nem mindig cserélném el. Legutóbb egy kisebb település újonnan épített negyedében jártunk, amerikai stílusú házak mindenhol, a jó szomszédi szeretettel, mindenki ismert mindenkit, és őszintén megfájdult a szivem.

· El tudnád képzelni az életed máshol? Más országban? Más körülmények között, és ha igen akkor hol és milyen körülmények között képzelnéd el szívesen?

Talán erre pont az előbb válaszoltam. Sokszor megfordult a fejemben külföld. Néha még az a gondolat is foglalkoztat, hogy fogni egy nagy bőröndöt, és itt hagyni mindent úgy, hogy nem nézünk magunk mögé. De ezt nem tudnám megtenni, ehhez még elég sokminden kellene, hogy így döntsek. Ha konkrét ország a kérdés, akkor USA, vagy Anglia lenne. Mindenképpen olyan, ahol angol az anyanyelv. Általános iskolában németet tanultam, majd később angolt, ami sokkal jobban megtetszett, meg hát azt is kell hasznánom a munkám során, így egyértelmű is lenne az ilyen anyanyelvű országot célkét kitűzni. Bár az angolokról azt mondják, hogy lusta nép, pont ez miatt, mert nem kell nekik megtanulni más nyelvet, hiszen szinte mindenhol megértetik magukat. Na ebből a szempontból azt mondom, hogy nem jó nekik, mert igenis kell tanulni másik nyelvet. Bár ha már nyelv, akkor spanyol, és olasz, valamint az orosz is érdekes, és jó nyelvek lehetnek. Majd egyszer talán ezeket is elsajátítom, és akkor lehet, hogy már nem csak USA, vagy Anglia lesz a cél.

· Mi az amit a szabadidődben csinálsz és szeretsz csinálni?

Ha most azt mondom, hogy szinte nincs szabadidőm, az közhely. Mindig arra van időm, amire hagyok, vagy tervezem. Igazából a naptáram nélkül azt hiszem, hogy elvesznék. Régebben kiröhögtem azt, aki felírt mindent, mert fontos ember volt, vagy annak érezte magát. Aztán mára rá kellett jönnöm, hogy ha valami nincs a naptáramban, azt elfelejtem. Ha valami benne van, a többit ahhoz igazítom. Egyébként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám a hobbim is. Informatikusként, vagyonvédelmi szerelőként, és djként dolgozom, így ha van szabadidőm, akkor is ezekkel foglalkozom. Most már egy jó ideje rádiózom is, így végülis az is a szabadidőhöz tartozik. Szeretek zenéket keresni, keresni az újakat, a jókat. Ma már ez nagyon számít egy-egy buli alkalmával. Viszont néha az egyik szakmám a másik rovására megy, de azért megpróbálom a mérleget egyensúlyban tartani.

· Mi az amire nincs időd, de nagyon vágysz arra, hogy legyen rá?

Amit mindenképpen szeretnék megtanulni az a zeneszerkesztés. Viszont időhiányban szenvedek, így talán ez az első dolog, amit most ide lehetne sorolni. Sokszor eszembe jutnak dallamok, amiket jó is lenne megvalósítani. Erről az álmomról nem mondtam még le. Szép lassacskán, de meglesz. A zene szeretete egy-két hangszertől is jön, mármint imádom a hangszereket, egy-kettőn játszok is, de itt a következő pont, a többi, amin nem, de szeretnék. Van pár dobom, gitárom, billentyűs hangszereim. A billentyűsök mennek, a dobok hébe-hóba, a gitár egyáltalán nem. Pedig mindegyik jó. De leszek én még öreg, és nyugdíjas, amikor ezeket fogom csinálni. J És hogy ne csak a szakmában maradjunk, nagy álmom a buszvezetés. C, D + E kategóriák megszerzése. Ha idősebb leszek mellékállásként ezt is szívesen csinálnám. Hordanám az embereket jó hosszú csuklós, emeletes busszal. Lehet, hogy gyerekes dolog, de én szeretném. Ha megyünk valahova kocsival, én vagyok az, aki tuti, hogy tolatva áll be, de talán ettől is van az, hogy bárhova beállok, és bárhonnan kiállok, bármikor. Gyakorlat teszi a mestert ugye, bár nem mondanám, hogy nagy autós mester vagyok, de imádom. És mire jó a dugó? Hát jönnek az ötletek zenei téren, és akkor már megint ott vagyunk, ahonnan elindultunk.

· Van-e esetleg barátod/barátnőd vagy hódolód/hódolsz-e valakinek vagy aki igazán szimpatikus számodra?

2005-ben ismerkedtem meg jelenlegi barátnőmmel, akivel már jegyesek is vagyunk egy ideje, de esküvőt még egyelőre nem tervezünk. Gyereket viszont igen, reméljük, hogy hamarosan össze is jön.

· Mesélj arról ami igazán megmozgat téged. Aminek élsz. Vagy amira igazán vágysz. Ami a mindennapod terén kiemelkedő szerepet tölt be. Szereted is. Vagy szeretnéd, ha az a bizonyos dolog kitöltené teredet. Írj a vágyaidról, terveidről, álmaidról.

Hát azt hiszem, hogy ezt néhány kérdéssel előbb már elmeséltem. Soroljam? Zeneírás, buszvezetés, de a beszélgetések, a tanulás, az elmélkedés, a semmittevés is ide sorolható. Szeretek új dolgokat kipróbálni, és ha csinálok valamit, abban magas szinten mozogni, vagy első lenni. Ha már elmélkedés, és semmittevés, akkor máris ott vagyunk megint, hogy jönnek a gondolatok. Szóval pörgés van.

· Milyenek a mindennapjaid?

Reggel általában korán kelés van. Egyrészt be kéne érni a melóba, másrészt meg aludni sem szeretek, bár néha kidőlök, és akkor jó egy kicsit tovább nyomni az ágyat. Viszont, ha alszok, akkor alszok, akkor nincs olyan, hogy forgolódás, vagy ilyesmi. Kelés után pörgés van. Oktatóként dolgozom, így frissnek, üdének kell lenni, ha tanfolyam van. Ha nincs tanfolyam, akkor marad a tanulás, vagy éppenséggel az elmaradások bepótlása. Az meg szokott lenni bőven. Szerencsére mindig mindennel időben elkészülök, ezzel nincsen gond, de ha egyhuzamban tanfolyam van 1-2 hónapig, akkor jön a kidőlés egy idő után, és jó, ha nem 5kor kell kelni reggel. Csiszár Jenő mondta, hogy a rádiósok akkor, amikor nem ülnek a mikrofon előtt, fejben akkor is rádióznak. Na hát ez nálam is így van kb. Van úgy, hogy munkába menet beszélgetünk valamiről, és egy korábbi probléma megoldása épp akkor jut az eszembe. Ilyen sokszor van. Ebből is látszódik a pörgés, hogy egyszerre több dolog is van, ami érdekel, és fontos. És akkor a naptárhoz tértünk megint vissza. Ha az nincs, akkor vége. És szerencsére mindenhol elérhető. Telefonon, gépen, interneten, mindenhol. Szinkronizáció a varázsszó. J Különben megint nem jó semmi a naptár sem, ha ide ezt írod, egy másik helyre meg egy másik dátumot, vagy találkozót.

· Szeresz itt és így élni?

Sosem gondolkodtam ezen, de azt hiszem, hogy igen. Néha jobb lenne, ha kicsit lájtosabb lenne, de akkor meg elkezden unatkozni, és rámjön az alkotási vágy, szóval hiányzik. Szeretek nyaralni, pihenni természetesen, de hát Csiszár Jenő mondata ide is érvényes. Attól még én maradok, én vagyok az, akinek ugyanúgy jár az agya, ha éppen a tűző napon a strandon úszkálok a frissítő vízben.

· Mi az ami igazán boldoggá tenne téged?

Azt hiszem, hogy teljes mértékben boldog vagyok. Két dolog hiányzik az életemből igazából. Az egyik, hogy milyen jó lenne, ha több pénzem lenne, és akkor kevesebbet lehetne dolgozni, több maradna az agyalásra, meg az álmok valóra váltására, a másik pedig egy gyerek. Utóbbit könnyebb összehozni, bár ahhoz is pénz kell, de úgy érzem, hogy ha lesz egy baba, tuti, hogy kicsit lenyugszom, és többmindenre mondok majd nemet, csakhogy itthon lehessek a családommal. Igen, azt hiszem, hogy egy baba most az, ami igazán boldoggá tenne. Ha a nemét kérdezed, akkor inkább fiú, de a lánynak is ugyanúgy örülni fogok. Vágyok arra, hogy valakinek igazából én legyek a példaképe, és apás legyen.

· Mik az álmaid? Oyan álmok is lehetnek amelyek így egészen impossziblisnek tűnnek a távolból nézve.

Hát azt hiszem, hogy erről is beszéltem már. Általában az álmaim nagy részét valóra váltom. Na jó, nem kell luxusapartmanra gondolni, hogy azt álmodom, és megveszem, mert ilyen nincs. Erre nincs lehetőségem. Racionálisan gondolkodom, viszont makacs is vagyok, ami azt jelenti, hogy amit meg tudok csinálni, azt meg is fogom. Viszont amihez nincs türelmem éppen, na azt ne kérd, mert nem fogom megcsinálni, vagy csak nagyon nehezen, viszont az meg rossz munka lesz, ami meg nem rám vall, szóval inkább meg sem csinálom. Bár ha imposszibilis álmokra gondolok most, akkor talán a külföldi lét annak tűnik, de ez nem is baj, mert iszonyat honvágyam lenne szerintem már másnap.

· Van kedvenc idézeted? Olyan amit szeretsz vagy olyan ami szerinted minden szituációra igaz lehet. Több idézet is lehet és magyarázd is meg hogy miért tetszenek.

Nincs kedvencem. Sokat szoktam ilyeneket olvasni, és meg is jegyzem átalában őket. Így vagyok a viccekkel is. Kevés van, amit nem ismerek. De kedvenc ebből sincs. Ha mondanom kéne egyet-egyet, nem tudnék. Ha úgy hozza a sors, akkor mondok. Említettem, hogy oktató vagyok, itt is nagyon jól jönnek ezek a beszólások, poénok, idézetek, szösszenetek. De ha be kéne gyakorolnom, nem lenne jó. Így viszont spontán jön, és sokkal jobbra sikerül.

· Van-e olyan karakter, színésznő, színész, zenész vagy egyéb személyiség aki inspirált téged, inspirál téged vagy úgy érzed, hogy életed végéig csak ő fog a példaképed lenni. Van-e példaképed? Ki? Miért? Miért szereted őt?

Na ez megint egy nehéz kérdés. De vegyük példának a zenélést. Tudom, hogy van olyan, hogy ranglétra, és tudom, hogy hol a helyem, és azt is tudom, hogy kivel hogyan kell viselkednem. És azt is tudom, hogy bár kollegák vannak, és nem kéne, hogy példaképem legyen, azért mégis akad. Aki igazán példakép az Newl. A személyisége, a másokkal való bánásmód, a tudás, aminek a birtokában van, az életvitel, ahogy ő csinálja, az öltözködése, a megjelenése. Nem vagyok szemüveges még, de ha az leszek, biztosan valami olyasmi stílusút fogok választani, mint neki van. Talán ő volt az, aki ezt a vastag fekete keretű szemüveget divatba hozta. Biztos, hogy elsőre furcsán nézek majd ki benne, de majd megszoknak azok, akik szemüveg nélkülinek ismernek, akik meg majd még ezután kerülnek a közelembe, azoknak meg úgyis mindengy lesz. Más példaképem most nincs. Kisebb koromban Jim Carrey volt, akire hasonlítani akartam. Ha kedvenc zeneszerzőt, színészt kérdezel, nincs olyanom. Van, akiket szeretek, pl Carrie-Anne Moss, a Mátrix Trinityje. Vagy akár mondhatnám Angelina Jolie-t is. Viszont ha már Mátrix, akkor pl Keanu Reeves stílusa is bejön, amit abban a filmben képvisel. Amúgy nem vagyok egy nagy filmnéző, lehet, hogy ezért sincsen kedvenc szereplőm sem. A Mátrix viszont a kedvencem, de az meg csakis angolul, magyarul utálom, bár úgy is meg szoktam nézni.

· Hogy képzeled el az életed mondjuk úgy 10 év múlva? Jó bőven fejtsd ki, kérlek. Legyen benne minden ami csak lehet. A lényeg, hogy fejtsd ki az álmaidat a vágyaidat és így tovább.

Egy újabb visszatérő kérdés. Szeretném ugyanezt csinálni, amit most. Szeretnék sikeresebb lenni valamivel, bár így is szerintem elég sokmindent elértem, amiért igazán hálás vagyok mindenkinek, aki velem volt a jóban is, meg a rosszban is. Most 28 éves vagyok, szóval +10 az barátok között is 38 év, szóval egyáltalán nem leszek még öreg, hadirokkant, bármi jöhet még addig. Az említett buszvezetésre ráérünk majd 60 évesen is. De térjünk vissza 10 év múlva rá, és megmondom, hogy azt szerettem-e volna, ami éppen akkor leszek.

· Mivel én is tagja vagyok a csoportnak, ezért egyszerűen muszáj hogy ilyen kérdést fel tegyek mindenkinek aki megforul a postafiókomban egy interjú keretéig:
· Az ország azon területén ahol élsz, te mit gondolsz, az emberek többsége hogy áll hozzá az LMBT témákhoz? Elutasítóak vagy megértőek? Tudsz esetleg példákat is mondani valamelyikre vagy épp mindkettő esetre?

Hogy őszinte legyek, sosem hallottam még az LMBT kifejezést, ezért utánanéztem, hogy mi is az. Most már ezt is tudom. J A kérdés szerintem korosztálytól függ. Ahogy öregszik az ember, elfogadja. Nem fog nyilván változtatni szándékosan a beállítottságán, de elfogadja. Sokan lehurrogják a meleg bárokat, pedig ott vannak az igazi bulik! Játszottam már pár alkalommal ilyen helyen, és amikor a közönség szeretetét érzed, és buliznak mindenre, az igazán jó dolog. Tökmindegy, hogy ki smárol előtted és kivel, nem ez a lényeg. Több, mint 10 év zenélés után kicsit furcsa volt persze, hogy a pasik és a csajok nyíltan felvállalnak mindent, de gyorsan bele lehet szokni. Meg aztán ismerik a NEM szót is, illetve ha párod van az úgyis látszik, hogy kihez vonzódsz. És tudod, hogy mit díjjazok még? Amikor valaki nyíltan rákérdez. Veszi a bátorságot, és megkérdezi, hogy mit szólnál egy hármashoz, vagy mit szólnál bármihez. Ez nem velem történt meg, hanem egy ismerőssel, aki kiakadt teljesen ettől. Én azt mondtam, hogy figyelj, idejött, rákérdezett, azt mondtad, hogy nem, semmi gond. Megértette, ennyi. De gondolj bele. Mi van, ha azt mondod, hogy igen? Ezt csakis úgy tudja meg, ha rákérdez. Ha nem kérdez rá, majd otthon zsörtölődik. Biztos veled is volt már ilyen. Meg kellett volna kérdezni, be kellett volna menni, vissza kellett volna fordulni... Nekem az egyik alkalommal, amikor zenéltem kb hárman fogták meg a hátsóm, mert összetévesztettek a rezidens dj-vel. Naés? Nem haltam bele. Sőt, jót mosolyogtam is az egyik lányon, aki utána nagyon szégyelte magát, és jött ezerszer bocsánatot kérni tőlem is, meg a menyasszonyomtól is, hogy nem direkt volt. Nem haragudtunk rá egyáltalán. Összefoglalva, talán az elsőre való itélkezés az, ami nem jó. Én nem fogom azt mondani, amit hallani akarsz, én azt mondom, amit én gondolok. Nem mondom, hogy fúúúj melegbár azért, mert a csapatból mindenki ezt mondja. Én elmondom, hogy tök jó hely, és hogy mik voltak ott. Lehet, hogy ezért sokan nem szeretnek, viszont az igaz barátaim pont ezért szeretnek. Mert elmondom nekik, hogy mit gondolok, hiszen azért kérdezett meg. Ha fáj, amit mondok, majd elmúlik, de gondolj bele mennyire fájt volna, ha nem vagyok őszinte, és később kiderül, és szétmegy a barátság? Hát az sokkal rosszabb. Van pár meleg ismerősöm, akikről később derült ki, hogy azok, illetve volt olyan is, aki váltott. Naés? Még most is a barátaim, sőt, örülök, ha fel meri vállalni.

· Melyik a kedvenc évszakod? Miért? Mit szeretsz benne?

Gyakorlatilag a 4 évszakból 2 lett, úgyhogy nagy választásom nincs. Vagy nagy meleg van, vagy nagyon hideg. Valahol a kettő között van a kedvencem. Hívjuk tavasznak, illetve kora ősznek. Amikor nincs meleg, hogy szétizzadjuk az agyunkat, de nem is fagyunk jéggé. Nem szeretem amúgy a nagyon meleget sem, télen is 20 fokra állítjuk a fűtést. Nyáron viszont 30+ fok is van, mivel tetőtérben élünk. Na az kegyetlen. Viszont amikor vacogva jövünk haza az sem jó. Végülis minden évszaknak megvannak a jó és rossz tulajdonságai egyaránt. Ha lehet választani, akkor mindenképpen a tavasz, és a koraősz, aztán jön a nyár, meg a strandolások, pancsolások, ablaknyitogatások, és a sort a tél zárja a zodságával, koszosságával. És utálom, hogy ha kimegyek 2 percre a kapuba, akkor 10 percig öltözni kell, mert hideg van kint, majd mikor visszajössz, behozod az összes sarat, havat, meg mindenfélét.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Nagyon sok kérdést tettem fel és nagyon meglepődtem, ugyanis én egy érett férfival beszélgetek itt, de még egyszer sem hangzott el az interjúban az a szó, hogy sör. Hogy lehet ez?

Ennek talán 2 magyarázata is lehet. Az egyik, hogy annyira nem szeretem a sört, a másik, hogy alkoholt sem nagyon iszom. Nem mondom, hogy egyáltalán nem, de amennyit iszok, az gyakorlatilag annyira kevés, hogy nem mérhető. J Pedig azt mondják, hogy az élet olyan, mint a motor, amit néha be kell rúgni. Azt sem mondom, hogy sosem voltam még hulla részeg. Voltam már, tudom, hogy milyen az. Akkor jó, de a másnap már nem annyira. Persze a másnaposság ellenszere, ha minden nap hulla részegek vagyunk, de az meg nem vezet hosszú távon jó eredményre. Az alkohol pedig azért maradt el az életemből, mert egyrészt sosem volt szükségem rá, hogy jól érezzem magam, másrészt pedig ugye említettem a buszvezetést, sőt egyáltalán a vezetést, amit imádok. Így mindig én voltam az, aki vezethetett, a többiek meg ittak. Egy csomó barátom autóját vezethettem így. És ez jó volt. Nem lúzerség, én választottam ezt így. Ja, arról nem is beszélek, hogy amikor ittam, nem tudtam zenét keverni úgy, ahogy szerettem volna, és abban az időben meg inkább ez volt a mérvadó egy DJ életében.


Mi van a titkokkal? Tudsz titkot tartani vagy inkább olyan vagy akinek kicsúsznak a szavak a száján?

Nem szoktam elárulni semmit. Ez megint a makacsságomhoz köthető. Van jó pár olyan haverom, akik egymásról mondanak dolgokat, de csak nekem, és mégsem mondom vissza egyiknek sem, hogy mit mondott róluk a másik. Sőt, ha már titkok. Itt vannak az ajándékok is. Nem szeretem előre tudni, hogy mit fogok kapni. Mondjuk alapból jobban örülök annak, ha valaki örül annak, amit tőlem kapott, azaz jobban szeretek adni, mint kapni, de ha kapok valamit, nem nézelődök utána, nem kérdezősködöm, még akkor sem, ha nagyon el akarják árulni az „adók”. Nem mondom, hogy nem érdekel, de majd eljön az ideje, amikor megkapom, és kész. Ha tudom, hogy az ajándék a szekrényben van eldugva, és a párom azt mondja, hogy most oda nem kéne benéznem, nem nézek be. Van úgy, hogy itthon dolgozom, vagy később megyek dolgozni, esetleg előbb jövök, tehát egyedül vagyok itthon. Akkor sem nézek bele, hogy mi is lehet az. Persze ezt így elmondva lehet, hogy hihetetlennek tűnik, és nyilván mindenkiben van először egy kis tartás is, de aki megismert már, az tudja, hogy rám bízhat bármit, nem fogom továbbadni senkinek.

Azt mondtad, hogy az USA. Azt mondtad, hogy Anglia. Miért? Mi az ami mondjuk menne az USA-ban vagy Angliában ami mondjuk Magyarországon nem menne. Vagy mi az amit ott megteremthetnél. Mi az ami odavonz téged?

Ez az a kérdés, amire sosem tudtam igazából válaszolni. Amikor az angol tanárom kérdezte, hogy na és akkor miért éppen Anglia, nem tudtam értelmes magyarázatot adni. Talán azért, mert ott az angol az anyanyelv, és nem egy olyan emberrel beszélsz, aki ugyanúgy makog, mint te, és így sokkal nehezebben értitek meg egymást. Illetve talán azért is ezeket választanám, mert aki ott él ismerős/barát/rokon, azoktól mindig a jókat hallom csak. Most persze el lehet tekinteni a földrengésektől, a természeti katasztrófáktól, vagy a terrortámadásoktól, mert azok mindenhol lehetnek. Ebből a szempontból Magyarország nyugis ország. Ez mondjuk hiányozna az tuti, de hát egyszer csak ki kéne már próbálni.

Azt mondtad oktató vagy. Mit oktatsz? Mert amikor valaki nekem azt mondja, hogy oktató akkor nekem egyszerre a vezetésoktatás ugrik be először. Hideg vagy meleg?

Inkább azt mondom, hogy közepes. Szerettem volna autóvezető oktató lenni, mondjuk erről még nem tettem le, de nem az vagyok. Informatikusként dolgozom, és így ezt is oktatom. Mérnöktovábbképzések Microsoft vonalon. Illetve ha már oktatás, akkor szoktam órákat adni olyanoknak, akik a matekkal küszködnek, megbuktak, vagy év közben szeretnének felzárkózni, vagy korrepetálás kellene nekik. Illetve ott van még a Djzés, azon a területen is van pár tanítványom. Az autóvezetés pedig tényleg egy álom. Mármint az oktatás. A párom épp jogosítványszerzés előtt áll, és amikor nézegettem az árakat, arra gondoltam, hogy inkább abból a pénzből elmegyek én egy képzésre, amitől autóvezető-oktató leszek, majd megtanítom őt, és így ugyan drágább, de legalább ezzel is foglalkozhatok. Viszont jóval drágább, ha oktató akarsz lenni, így letettem erről a tervről. Egyelőre…

Mióta vagy DJ? Mi az amit szeretsz ebben a DJ-skedésben? Vannak előnyei, hátrányai? És ha igen, mik? Mikor kezdted? Egyedül sikerült odamásznod ahol most vagy ezen a téren vagy voltak protekcióid akik segítségével sikerült megvalósítanod az előrelépést? Mit ajánlasz mondjuk azoknak az embereknek akik DJ-k szeretnének lenni, de nem tudják, hogy hol kezdjék el, hogy hogy induljanak el a pályán? Te hogy kezdted ezt a pályát? Hogy indultál el ezen a pályán? Te mindig tudtad, hogy ez a DJ dolog az amit mindenképp meg szeretnél valósítani az életedben? Mikor tudatosult ez benned?

1999-ben egy házibuli alkalmával sikerült ezt megálmodni. Ott voltam a cuccbérlésnél, az összerakásnál, a kábelforrasztásnál, a pakolásnál, a mindennél. Majd aztán elkezdtem zenéket berakosgatni a buliban, és azt vettem észre, hogy ez jó. Nekem is, mert élvezem, a közönségnek is, mert mindenki táncolt. Úgy gondoltam, hogy kéne ezzel komolyabban foglalkozni. Akkor még 2 db sima cd lejátszó volt, illetve számítógép, amiről ment a zene. Most persze megint visszajön a számítógépes dj korszak, na ezzel én várok még. Jó lesz nekem a cd lejátszó még egy jó darabig. Bár most kezdtem áttérni én is pendrive-ra, csak sajnos nem minden helyen tudom használni, úgyhogy maradok egyelőre a cd/pendrive kettősnél.

Szerintem ez egy szakma, egy hivatás. Sokan úgy gondolják, hogy lehet vele csajozni. Na, szerintem ezek az idők már elmúltak. Ahogyan azok is, hogy az számít, hogy mennyire pontosan tudsz keverni. Bár nyilván én minden buliban azt figyelem, hogy mit csinál, hogy csinál egy dj hangulatot, hogyan kever, de ez csak szakmai ártalom. Nem akarok előnyöket és hátrányokat mondani, ezt mindenki megéli valahogyan. Én szeretem ezt csinálni, és nagy odaadással teszem, tudom a hibáim, amin javítani kell még, illetve amin fogok is még javítani. Hátrány lehetne esetleg az, hogy nagyon sok időt kell foglalkozni vele, de az nem is hátrány, az jó. Persze úgy is lehet, hogy letöltöd a zenét, gyakorlatilag lelopod, és már játszod is este a buliban. Na ez nálam nem így van. Meg kell hallgatni, hogy nem ugrik-e, megvan-e minden része, nincs-e benne zavaró rész, pl valahonnan kivágott zene, mert ilyennel is találkoztunk már. Hogyan szól, mi a hangneme, stb. És utána jön a cd-re való kiírás, na és ugye most már a pendrive-ra tétel is.

Voltak protekciós dolgok is természetesen, de gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy egyedül szerettem inkább mindig is elérni valamit. Voltak segítőim, barátaim, sőt még most is vannak, akik rengeteget segítenek nekem sokmindenben, akiknek ezúton is köszönöm az eddigieket, és természetesen sosem fogom elfelejteni azt, amit teszek értem. Nem akarok neveket sorolni, sokan vannak ugyan, de mégsem olyan sokan azért. J Pont annyian, amennyi kell. Ők azok, akik tőlem is bármikor kérhetnek bármit, a lehető legjobb tudásom szerint mindig állok a rendelkezésükre. 

Hogy mit javaslok az újaknak? Hát azért mondjuk keverni mindenképpen jó lenne megtanulni, és ezt sajnos még sokan azok sem tudják, akik már régóta a szakmában vannak. Valamint akármennyire is szidják a dj iskolákat, azért az kéne jó pár dj-nek. Amikor elgerjed a mikrofon, és a djnek fogalma sincs, hogy mit csináljon, vagy valami nem úgy történik, amit szeretne, az elég vicces tud lenni, és ugyanakkor szánalmas is, amikor csak pislognak, hogy most vajon akkor hogyan is kell ezt. A másik pedig a minőség. És ezt mindenre értem. Egy zenére is akár. Kérdezd meg bárkitől, hogy mit jelent a 320-as MP3, amit annyira istenít. Mi a különbség két 320-as zene között? Mi az a hangnem, és a többi. Persze ezek olyan dolgok, amiket a közönség valószínűleg nagy ívben le***. Csak amikor vasárnap egész nap zúg a fejed, mert rossz minőségű zenéket hallgattál előző este végig a diszkóban, azért a dj a felelős elsősorban. És azért lehet, hogy máskor már nem mennek a bulidba. Persze ez a hangrendszeren is múlik. Van úgy, hogy hazajövünk, és muszáj még egy fél órát internetezni, vagy tévét nézni, vagy feküdni a fürdőkádban, mert egyszerűen szétmegy a fejem. Ez a hangrendszer hibája is. Olyankor utólag mindig szólok a tulajnak, technikusnak, hogy legközelebbre jobbat szeretnék. J Segítek, csináljuk meg, legyen jó a buli. A többi trükkről nem szeretnék mesélni, habár órákat, napokat tudnék, de inkább ezek már olyanok, amiket egy-egy magánóra keretében szeretek elmesélni, és nem az első alkalommal persze. Majd ha már a létra azon fokán vagyunk, akkor elmondok pár titkot, de addig semmiképpen nem.

Hogy mindenképpen ez lett volna, amit mindig is szerettem volna megvalósítani? Hát… Nem is tudom. Ahogy említettem, általában megvalósítok dolgokat. Nem mondom, hogy ez lett volna a legfontosabb, de fontos volt. És fejlődni kell napról napra természetesen ebben is. És ez a jó benne egyrészt. Örülök, hogy így összejött, de nem mondom, hogy ebből fizetem a csekkjeimet, ezt mondjuk sajnálom, de ha ez lenne az életem 100%ban, akkor lehet, hogy a többire nem jutna időm, és azt nem szeretném.

Először is gratulálni szeretnék, mert ez igazán nagy kincs (ki is fejtem, hogy miről beszélek) másodszor pedig megint belenyúlok a forró vízbe. Szerinted, vagy a saját tapasztalataid alapján... mikor érkezik el egy férfi életében az, hogy elmondja mondjuk annak a lánynak akivel már egy ideje együtt van, hogy na igen te vagy az akit feleségül akarok venni, akivel le akarom élni az életem, akit magam mellett akarok tudni? Mi kell ahhoz, hogy egy férfi úgymond ilyenre vetemedjen? Mi kell egy férfinak... vagy inkább mi kellett neked ahhoz, hogy tudd, hogy te ezt szeretnéd, hogy te vele szeretnéd leélni az életed, hogy eljött az a pillanat amikor ezt az egészet egy magasabb szintre kell vinni? Szerinted egy kapcsolat mikor érik meg annyira, hogy mondjuk e felé lehet azt terelgetni? Azt ugye elmondtad, hogy menyasszonyod. Mikor realizálódott benned az a pillanat amikor megfogalmaztad magadnak, hogy igen őt feleségül fogom venni? Ez egy spontán agyszülemény volt, úgy értem, hogy egyik másodpercről a másikra vagy már a kapcsolat menete közben voltak ilyen gondolatszálaid miszerint lehet, hogy ő az az igazi. Engedd, hogy mélyebbre turkáljak. Hogy kérted meg a kezét? Volt valami nagyon extrém, nagyon extravagáns ötlet amit valóra váltottál és úgy tetted fel a nagy kérdést vagy csak egyszerűen egyik este a TV előtt ülve megkérdezted és meg volt és kész és vége és csak úgy egyszerűen megtörtént az egész, mint mondjuk egy csirkeleves főzés.

Hát, először is köszönöm szépen! 

A többiek nevében nyilván nem tudok nyilatkozni, csak a sajátomban. Ha azt mondom, hogy ezt az első pillanattól tudtam, akkor elhiszed? Mert így volt. Nyilván lakva ismered meg a másikat, szóval első pillanattól kezdve sejtettem, de biztosra csak azután mondhatnám, miután már tényleg jobban megismertük egymást, meg eljött az összeköltözés ideje. Ritkán nyíló típus vagyok ilyen téren, nem hajtottam sosem az egyéjszakás kalandokat, inkább kerestem a megfelelőt, akit most meg is találtam. Most? Hát idén lesz 8 éve. J Nyilván az ember eljátszik a gondolattal, hogy tényleg ő lesz-e az, akivel majd életed végéig együtt tudsz maradni? De erre a kérdésre mindig is igen volt a válaszom. Persze nem mondom, hogy sosem veszekedtünk, meg nem voltak nagyobb kiborulások, de ezek kellenek. De ennek ellenére is azt mondom, hogy igen, Ő az!

Hát, sosem hallottam még a lánykérést és csirkeleves főzést egy mondaton belül, de ez jó. J Igazából felvetettem, hogy mi lenne, ha. És igent mondott. Aztán megvettük a gyűrűket közösen, majd egy karácsonyi családi összejövetelen akkor be is jelentettem, amit gyakorlatilag szinte senki sem fogott fel. Nem tudtak róla, csak mi ketten. Volt nagy sírás, meg örülés, de jó volt, és váratlan. Apósom fel sem fogta, sőt miután mindenki gratulált, ő azt mondta, hogy vegyük le a gyűrűt, mert nem mondott még igent. Kicsit megijedtem mondjuk, de természetesen igent mondott, csak tényleg olyan gyors volt minden, hogy nem is eszmélt fel. Aztán természetesen azért egy rendes eljegyzést is kellett tartani, ami mondjuk rá 2 évre volt, ha jól emlékszem. Összehívtuk a családot, és gyakorlatilag mégegyszer megkértem a kezét. Mindenki kérdezte, hogy készültem-e valamilyen beszéddel, meg, hogy mit mondok, meg hogy nem izgulok-e. Egyrészt miért izgulnék beszélni, hiszen oktató vagyok, csak megy már. Másrészt meg minek készüljek, abba belesülök, legyen spontán, nem írok semmit össze, majd jön valami. És így is volt. Annyi titok azért legyen benne, hogy pont előtte olvastam azt a székely viccet, amikor a nő mondja a férjének, hogy „Apjuk, te sosem mondod nekem, hogy szeretsz-e még”, mire a férj válasza csak ennyi volt: „Egyszer mondtam, ha változik valami, majd szólok”. Ezt gondoltam belecsempészem a beszédbe. Erre készültem, a többire nem. Mindenki készítette a zsebkendőt, hogy majd sírás lesz, meg megható beszéd, én meg nem hazudtoltam meg magam, elpoénkodtam a dolgot, és így jó volt. Bár most, hogy belegondolok húsleves volt a kaja, szóval mégiscsak van köze a csirkeleves főzéshez. J

A házasság még nem volt meg, de te mit gondolsz erről? Fontos neked a házasság? Mármint, butaságot kérdeztem.. nem a házasságra szerettem volna kitérni hanem az esküvőre. Egy férfi hogy éli meg, vagy te hogy éled meg, vagy hogy élnéd meg, hogy képzeled el ezt a habos-babos esküvői felmenetelt, a templomi áldást, a kaját, a piát, a bulit, a vendégeket, a helyet, stb.? Mennyire vagy mondjk esküvői téren nagyravágyó? Inkább a szűkösebb baráti kör vagy az egész Föld bolygót meghívnád, hogy együtt banzájozzanak az esküvődön.

Nem fontos, legalábbis nekem nem. Ha a feleség szót értelmezed, akkor végülis a fele mindennek az övé, nem? Nade ezért nem kell papír, én amúgy is megosztok vele mindent. Bár egyke vagyok, mondjuk ez néha látszik is, általában nem vagyok egy önző valaki. Igazából 8 éve vagyunk együtt, 7 éve jegyben járunk, mégsem siettetjük a házasságot. Majd eljön az ideje. Viszont szeretnék valami nagyobbat. Nem kell habos-babos, de szeretném azért méltóképpen megünnepelni. Inkább várjunk pár évet, minthogy legyen egy kisebb valami, mert épp arra van most abban a percben pénzünk. Szeretném, ha ők is jól éreznék magukat. Az egyik barátomtól hallottam, akinek pár éve volt a legénybúcsúja, hogy utána mondták neki a haverok: „A legénybúcsúd miattad volt, de nem érted”. Ez nagy duma, ez jó.

Ha már a templomot említetted. Nem vagyok megkeresztelve, így ez lehet, hogy elmarad. Bár még addig bármi lehet, de ez egy más kérdés.

Leírtad a mindennapod. Megszoktad már a pörgést vagy szeretnél ezen inkább változtatni, ha módodban állna? Nem álmodtál mondjuk (vagy vágysz, vágytál rá) már egy olyan napról amikor mondjuk megébredsz reggel 10-kor és azt mondod, hogy wow ma nem kell sehova sem mennem, ma enyém az egész nap, azt csinálok amit akarok. Megijednél, hogy hirtelen 100%-os szabadságot kaptál vagy inkább azért ijednél meg, mert ez tulajdonképpen számodra teljesen hihetetlen lenne és azt hinnéd, hogy az egész csak egy vad álom?

Volt már ilyen. Nem ijedtem meg. Jó volt, sőt szokott is ilyen lenni a mai napig. És ezek mindig jók. Mivel informatikus vagyok, így a gépek is az életem része. Közösségi ember vagyok, így pl egy Facebook is az életem része. De ha ünnepnap van, vagy jön ez a 100%-os szabadság, akkor reggel max megnézem az üzeneteket, meg este, és ennyi. El tudok szakadni, ha kell. És néha kell is.

A telefonom sem kapcsolom ki éjszakára, sőt pl munkatelefonom nincs is, amit néha bánok, de hát mivel privát telefon, ezért el tudom dönteni, hogy mikor veszem fel a telót, és kinek. Este 8kor ha jön egy hívás, ami vagy ismeretlen, vagy szám még van hozzá, de nincs beírva a telefonkönyvbe, akkor azt ugye nem kötelességem felvenni. Max visszahívom másnap munkaidőben. Persze mindenki pénzből él, és hát lehetne azt mondani, hogy ezek szerint nem számít a pénz nekem, pedig ez nem így van. Számít. De nem minden az. Erről is tudnék mesélni…


Melyik rádióban tevékenykedsz és mikor? Mert kívácsiak vagyunk, mi akik olvashatunk rólad és arra is, hogy mi az amit kaphatunk egy élő adásban mondjuk.

Jelen pillanatban a Pécel FM nevű rádióban vagyok műsorvezető, dj, station voice. Ezen kívül pár netes rádióban is megy a mixem, mixeim. A fő vonal az a Pécel FM. Van house műsorom, amiben a legújabb zenéket mutatom be, van egy beszélgetős műsorom, amiben kötetlenül beszélgetünk, ennek azért is adtam a meeTweet nevet, hiszen meet a találkozásért, tweet meg a csevegésért. Ezt egy műsorvezető társammal ketten csináljuk. Illetve van vasárnaponként egy funky, rnb, pop, hiphop műsorunk is, amiben szintén egy társsal kettesben csináljuk. Ez pl Jelly Funk néven fut, szintén saját név találmány, hiszen funky zene, ami fánk, a fánk az Funk, a fánk meg lekváros, az meg Jelly, és hát így jött a Jelly Funk műsorcím. Egyet nem mondtam még az a house, de az csak egyszerűen House’n’Techno Show címet viseli. Az előző rádióban, ahol tevékenykedtem, ott találtam ki ezt a nevet, de ez kötődik hozzám, így mindenhol ezt használom. Viszont az előző rádióban pl ezért kellett az adatbázist átprogramozni, mert az aposztrof miatt nem lehetett volna használni a nevet, mindig elszállt a weboldal, ha kiírták. Én meg úgy voltam vele, hogy nem lesz House and Techno show, én aposztrofosan szeretném. És megcsinálták, csak miattam. 

Egyébként minden adásról felvétel készül, amit fel is töltök a mixcloudra. Két külön fiókot használok ott. Egyet a mixeknek, egyet pedig az élő, beszédes adásokhoz. Ezeket külön kell választani. Bármikor visszahallgatható, bár általában a visszahallgatás az nem megy annyira, jobban szereti mindenki az élőket. Aki kíváncsi rám, az vagy megtalálja ezeket a felvett műsorokat, vagy inkább szeretettel várok mindenki az élő adásokban. Be is lehet szkájpolni általában, szóval teljesen interaktívak vagyunk.

Mixeim: www.mixcloud.com/tamasbarcsi

Adások: www.mixcloud.com/djbarcsilive

Pécel FM: www.pecel.fm

Hol van az egyensúly? Mert az életed maga egy mérleg, ha jól megnézzük aminek egyszerre nem két kanala hanem van vagy 4-5 is. Ott a menyasszonyod, Ő már családod. A szüleid, az ő szülei, a munkád, a rohanás, a tervek, a vágyak, az álmok. Van valahol itt egyensúly? Érzed azt néha, hogy az egyikre több időt kellene fordítanod, mint a másikra, de nem megy? Hogy tudod beállítani ezt a mérleget, hogy magadból minden egyes kanálra annyit tegyél, hogy ez a 7-8-9 mérlegkanál teljesen egyenlő mennyiségben legyen terhelve? Mégegyszer kérdezem, hogy hol van az egyensúly tulajdonképpen, az aranyközépút? Hogy tudod megtartani ezt az egyensúlyt, ha egyáltalán sikerül ugye?

Ahogy korábban említettem is a telefonos példát, ugye nem muszáj nekem este 8kor felvennem az ismeretlen hívásokat. Itt van az egyensúly. Ha mindig mindent megcsinálsz, akkor nem csúszol el. Nem szeretek semmit az utolsó pillanatra hagyni, mert abból csak kapkodás lesz, és akkor lesz az úszás, illetve akkor billen ki a mérleg. Egy példa. Éppen dolgozok a gépen, jön egy e-mail. Mit csinálsz? Elolvasod, vagy hagyod, és dolgozol tovább? Én elolvasom. Ugyanis egyrészt, ha folyton dolgozol, akkor az monoton, ami unalmas lesz, és a végén lehet, hogy nem is jön annyi ihlet. Másrészt meg hamar belefásulsz így, arról nem is beszélve, hogy a levelek mondjuk félóránként jönnek. Tehát egy napra már 16 elolvasatlan leveled lesz. Én megválaszolom egyből, ami azt jelenti, hogy kicsit kizökkenek a melóból, majd visszatérek rá a válaszadás után. Viszont onnantól kicsit felfrissül az agyamnak az a része, amivel addig azt a dolgot csináltam. Ez a módszer sok embernek nem válik be. Nekem igen. Nekem így jó, így van rá szükségem, különben hamar megunom azt, amit csinálok.

Talán ezért is van az, hogy nem szeretem a filmeket. Nem mondom, hogy nem szeretem, rossz kifejezés, inkább azt mondom, hogy néha unalmasak. Reklámokat nem nagyon nézek, de jók néha, hogy vannak. Ugyanaz, mint az e-mail. Kizökkent, majd visszatérsz. Ezért jobban szeretem azokat a filmeket, amik a tévében mennek, hiszen ott van reklám. Néha felvesszük a műsort, és később nézzük meg. Olyankor persze áttekerjük a reklámot, de azzal ugye megint 2 percre megszakadt a filmnézés, ami megint jó dolog.

Persze vannak olyan dolgok, amikhez éppen nincs kedvem. Azokat inkább nem csinálom meg, mert abból nem lesz jó. Inkább félreteszem, és majd később, akkor biztosan jobb lesz.

Egy 28 éves, boldog, fiatalember aki szereti a munkáját, aki szereti a menyasszonyát, aki szeret élni, aki egyszerűen ilyen üde, ment-e keresztül olyan érzelmi hullámzáson amikor mondjuk reggel felkelt és azt mondta, hogy na jó én inkább fel sem kelek, mert ma még élni sincs kedvem? Vagy az egész úgy történt, hogy felkelek, mert ma is tanulhatok valamit és pozitívan fogom nézni az egészet, bármi is jön majd.

Volt rá példa természetesen, de inkább az utóbbi a jellemző rám. Voltak persze hullámok, amik nagyon nehezen múltak el, de ezt sosem mutatom, mutathatom kifelé. Ha oktatok éppen, a hallgatóim sosem tudják, hogy rossz a hangulatom. Ha dj-skedem sosem tudják, hogy épp mi a helyzet, nem azért jöttek el, hogy átérezzék a gondjaim, hanem hogy elfelejtsék azokat, amik nekik vannak. Mindenkinek megvannak a gondjai, nem hiszem, hogy az enyém érdekelné őket. Sőt, lehet, hogy pont attól lesz jobb, mert elfoglalom magam az oktatással mondjuk. Sőt, volt már olyan hallgatóm, aki megköszönte az 5 napos tanfolyam végén az 5 napot, mert jó volt kiszakadni neki is a melóból, és legalább elfeledte a problémákat egy időre, és még tanult is. Na ez viszont erőt ad. Általában ilyen véleményeket kapok vissza, és ez megint jó. 

Te viszonylag pozitív, optimista vagy inkább negatív, pesszimista hajlamú vagy?

Én tudom magamról, hogy hangulatember vagyok, de nagyon. És ezt a párom is tudja, aki nyilván ismer jobban, mint bárki más. Optimistának mutatom magam akkor is, ha épp pesszimista fázisban vagyok. Az előző kérdéshez visszatérve, nem mutathatom azt, hogy nekem fáj az élet, hiszen mindenkinek fáj, és ha a többiek el tudják rejteni, akkor én miért ne tudnám? Voltak nagyon mély dolgok persze, akkor viszont inkább, ha tehetem, nem megyek emberek közé, és ennyi.

Te azt mondtad, hogy makacs vagy ami nagyon jó tulajdonság, mert azt jelenti, hogy nem adod fel könnyen amit akarsz. Viszont! Volt-e már olyan, hogy fel kellett adnod valamit, a makacsságod ellenére? Vagy mondjuk engedned kellett másnak annak ellenére, hogy nagyon szerettél volna valamit? Tette már próbára a makacsságodat, az egész személyiségedet az élet?

Na, ez viszont ez jó kérdés. Most gondolkodnom kell, de nem emlékszem ilyenre. Persze nyilván ott a mondás, hogy okos enged, szamár szenved, meg ugye az okos enged, ha már szenved. Azt hiszem mindkettő igaz is rám. Úgy fogom fel, hogy sikerülni fog, sikerülni kell, el kell érni azt, amit szeretnék, és tudom róla, hogy jó lesz. Aztán a végén általában csak kiderül, hogy jó lesz. Ha nem látom valaminek az értelmét, úgysem küzdök érte, hiszen minek? Volt olyan ismerősöm, aki két zenét szeretett volna összekeverni. Az egyik már a maximum tempóra volt állítva a másik meg a leglassabbra. Nagyjából ütemben összejött a két zene, de azt, amit akkor hallottál a sírás és a saját magad elásása közé kéne sorolni. Technikailag jó volt, gyakorlatilag meg nem. Én egy ilyen helyzetben nem próbálok vért izzadni. Zene stop, másik zene start, azon a tempón, ahogy éppen az megy. Ez pont ugyanígy van az életben is. Minek görcsöljek olyan miatt, amiből már az elején látom, hogy úgysem lesz jó, vagy úgysem olyan lesz a végeredmény, mint szeretném. Le tudom rakni a járólapot otthon, sőt, én is csináltam. De nem lett olyan, mint ahogy szerettem volna, így legközelebb nem foglalkozom vele, inkább jöjjön egy profibb, kérjen érte több pénzt, és csinálja meg. Ugyanez a vízszerelés is. Majdnem egy egész napot elcsesztem a mosogatógép bekötésével, és még úgyis csöpögött. Aztán jött a vízszerelő rá 2 évre, amikor átalakítás volt, és 2 perc alatt megcsinálta. Na ennyi. Makacsság? Lehet, nevezd úgy, ahogy akarod. J 

Ahogy mondtad, egy kisbaba lenne most a következő megálló. Kegyetlen leszek. Tulajdonképpen a babák aranyosak, szépek, okosak, kedvesek, a mennyből jöttek, stb. Azonban más is van. Neked ez egy új kihívás lenne, hogy mondjuk hulla fáradtan az ágyban aludva az éjszaka közepén babasikításra ébrednél, bömbölésre, sírásra és akárhogy is akarnád csillapítani, nem menne és ez több órán keresztül, sztereóban. Eszébe jut-e egy férfinak, hogy a baba az ilyet is tud? És, hogy a betegségek amiken keresztül megy, az összehányt bútoroktól kezdve a konyhaasztalig a kakis pelusokon át a bilin keresztül... szóval hogy viszonyulnál ehhez? Hogy érzed, készen állsz erre? Vagy egyáltalán szerinted egy férfi készen állhat-e erre? Vagy arra, hogy mondjuk a gyermeke betegen születik meg, vagy mondjuk egy kicsit butuskább lesz vagy mondjuk a gimis éveiben bevallja, hogy a saját neméhez vonzódik vagy mondjuk rászokik a drogokra vagy egyéb borzasztó dolgok. Végbemennek-e egy jövőbeli szülő agyán ezek a dolgok és ha igen akkor mit gondolhat róluk? Te mit gondolsz ezekről.. az egészről?

Hát, megintcsak a saját dolgaimból tudok kiindulni. Persze, hogy eszembe jut az ilyen, sőt, tisztában is vagyok vele. De ha akarsz egy babát, akkor vagy megszoksz, vagy megszöksz. Ha sír, majd megnyugtatjuk. Ha összehányja a bútorokat, majd letakarítjuk. Ha már nagyobbacska lesz, és megérti, hogy szaladni kell a wécéig ilyenkor, akkor úgyis meg fogjuk tanítani neki. Nem akarom elkényeztetni a gyerekem, de szeretném, ha én lennék a példaképe, és szeretnék mindent megadni majd neki, amit csak lehet. Nyilván ketten vagyunk a feladatra, csak megbeszélés kérdése, hogy éppen ki foglalkozik vele, ha mondjuk az éjszaka közepén felsír. Nem mondom, hogy kihúzom magam a dolog alól, de ha másnap én korán kelek, a párom meg amúgy is itthon van vele gyesen, akkor lehet, hogy neki többször fog ebből jutni, de persze segíteni fogok, amiben tudok.

Most van egy törpenyuszink, gyerekként szeretjük őt. Mindketten gondozzuk, szeretjük. Szinte mint egy gyerek. Néha rossz, de akkor is szeretjük, és a miénk, nem?

Betegen születik? Attól még a mi gyerekünk. Bár más kérdés az, hogy ha tudjuk, hogy valamilyen fogyatékossággal születik, és így kell leélnie az életét, és van még választási lehetőségünk, akkor lehet, hogy inkább az elvetés mellett döntök. Nem magam miatt, hanem miatta. Mi van, ha én már nem leszek, és addig én gondoztam őt. Utána ki fogja? Persze én már nem leszek, majd megoldja, de ez nem így van.

Saját neméhez vonzódik? Attól még az én gyerekem lesz. Nem fogom elítélni. Ne titkolja, beszéljünk meg mindent, és kész. Mutassa be a párját, vállalja fel önmagát. Én azokat szeretem, akik felvállalnak mindent.

Drogok. Már miért szokna rá? Nevelés kérdése. A nevelés alatt persze nem azt értem, hogy amikor rászokott, akkor majd jól leszidom, mert azzal nem érek el semmit. Ha kiskora óta odafigyel rá az ember, és beszélgetünk, akkor nem történik ilyen. El fogom mondani, hogy miért nem jó az, de nem fogom megtiltani, hogy kipróbálja, mert attól nem lesz jobb. De ha ebből baja lesz, nyilván segíteni fogok neki, de szerintem lesz akkora tekintélyem, hogy hallgasson rám, és ne történjen ilyen. Én egy dolgot nagyon elvárok, és az az őszinteség. Általában rájövök, ha valaki nem őszinte, én az vagyok, és el is várom ezt mindenkitől. Miért pont a gyerekem lenne ez alól kivétel. A vacsoránál sem biztos, hogy a tévének kell szólni a háttérben. Mondja el, hogy mi volt a suliban, vagy milyen az élet, vagy ilyesmi. Beszéljen magáról a mindennapjáról, az álmairól. Ha már iskola, akkor ott a lecke is. Megkérdezem, hogy kész-e, de mutassa is meg. Ha verset kell tanulni, mondja el. Nem hagyom rá, hogy kész, és akkor ezzel le van tudva. Ez megint kiskortól nevelés kérdése. Ott a matek. Velem jól fog járni, mert tudok neki segíteni benne, viszont nem is lesz annyira jó, mert ha azt mondja, hogy érti, de nem tudja elmagyarázni, akkor nem érti, tehát nem tanulta meg. Szerintem ezek elvek, amiket be lehet tartani, és lehet is követni.



Barcsi Tamás
Dj Barcsi

www.djbarcsi.com
www.facebook.com/djbarcsi
www.legalisdj.hu/barcsi
djbarcsi@djbarcsi.com
barcsitamas@djszovetseg.hu

Gondoltam egy kicsit felfrissítem a blogot néhány interjúval amit szabadidőmben készítettem. Eredetileg más terveim lettek volna velük, de végül egy ilyen kis interjútortúraként kötöttek ki. Remélem, hogy egy kicsit másokból is adhat át az oldal hisz annyi gyönyörű ember van ezen a földön.

Elször is itt van például a csodálatos Gazette-lány aki megrögzött mániákusként viselkedik, ha Japánról van szó. Egy igazi energiabomba aki tele van perzselő vágyakkal és szövevényes tervekkel.

Henriettel készítettem interjút, aki jobban szereti ha csak Gazette-lánynak szólítom.

K: Magyarország melyik területén élsz? A központban, vagy...?

Igen, mondhatjuk úgy, hogy a központban, Budapesten élek. Itt is születtem. Tulajdonképpen szeretek itt élni, mert a békés kertvárosi részen lakom, ahol nincs nagy nyüzsgés és jó ide hazajönni munka vagy iskola után. Amit kevésbé szeretek az a belváros és az ahhoz tartozó eszeveszett tolakodás a tereken, az utcákon, a metrókon. Olyan ez nekem, mint a reggeli kapkodás, mert az sem a kedvencem. Úgy érzem, hogy ez az egész nem az én világom, ez a "hering-efekt", szóval a tolakodás amit már az imént említettem.

K: El tudnád képzelni az életed máshol? Más országban? Ha igen, hol?

Határozottan el tudnám képzelni az életem másutt is. Japánban szeretnék majd élni lehetőleg minél előbb. Azon belül is Tokió az a város amelyik igazán vonz engem. Ez a város kifejezetten érdekel és megiréntett életem során.

K: Mi az amit a szabadidődben csinálsz és szeretsz csinálni?

Szabadidőm nem igazán van, de ha igen, akkor azt olvasással, internetezéssel és a zenével töltöm ki. Hatalmas The Gazette rajongó vagyok. Sokat foglalkozom ezen banda dalszövegeivel, annak lefordításaival. Ezen kívül elkezdtem japánul tanulni, ami felettébb nehéz, de ugyanakkor érdekes is számomra.

K: Mi az amire nincs időd, de nagyon vágysz arra, hogy legyen rá?

Szeretnék egyszer egy rendes ,,cosplay"-t összehozni, de vagy időm nem engedi vagy pedig anyagilag nem tehetem meg. Úgy érzem, hogy kevés időm van zenét hallgatni, főleg így a vizsgák előtt állva.

K: Van-e esetleg barátod vagy hódolód vagy aki igazán szimpatikus számodra?

Igen, van. A legcsodálatosabb ajándék számomra a szerelmem aki a barátnőmben testesül meg. Szerencsés embernek érzem magam, hogy megismerhettem őt. Imádom a hangját, az illatát, az arcát, a gyönyörű szemeit. Ő a legcsodálatosabb lány a világon, és az enyém.. és az enyém is marad. Annyi szeretet, törődést kapok tőle, amit még soha senkitől. Ő is szeret engem, és ebben ez a legszebb.

K: Szeresz itt és így élni?

Igen, szeretek itt és így élni. Tulajdonképpen mindenem megvan, amit szeretnék.

K: Szóval említetted, hogy japán nyelvet tanulsz. Mesélnél róla?

A japán nyelv roppant érdekes, de ugyanakkor nehéz. Én azonban különlegesnek találom. Sokkal jobban megértem a kedvenc japán pop bandám, a The Gazette szövegeit, melyeket anyanyelvükön írnak, s énekelnek, mint bármely más nyelven.

K: Te egy igazi fanatikus The Gazette rajongó vagy, nem igaz?

Gazetto. Hm... próbálok választ találni arra, hogy miért is a Gazetto az, ami ennyire belopta magát a szívembe. Pontosan egy évvel ezelőtt ismertem meg őket, egy dalszöveg fordítás kapcsán (Taion) és végzetesen beléjük szerettem. Számomra ők az ideális zenekar. Tökéletesek. A hangszeres hátterük bombasztikus és a banda egy kiemelkedően különleges hangú énekessel van megáldva, hát kell ennél még több? A szövegeik szépek, összetettek és mondanivalóval telítettek. Emellett látszik az a tiszteletadás, az az alázat amit a zene felé közvetítenek. Koncertjeiken észrevehető, hogy nagyon jó barátok a tagok és nem csak muszájból zenélnek együtt. Megjelenésük egyedi és utánozhatatlan. Zenéjük folyton-folyvást váltakozik és nem ragad le egy stílusnál. Sok más zenekar is van a világon kiket régebben nagyon szerettem, de ez mára már megváltozott. Ez a banda inspirál engem, bolgoddá tesz, a hobbimmá vált és az érdeklődési köröm első számú helyezettje. A zenéjük egyszerűen a lelkemig hatol. Nehéz mindezt szavakkal leírni, mert úgy érzem, hogy minden szó kevés lenne ahhoz, hogy kifejezhessem, hogy mit is jelent nekem a létezésük. Az ő zenéjüket, szövegeiket nem olvasni kell, hanem érezni kell, ott bent, a szívben. Köszönöm The GazettE ♥ Örökre.
Tiétek mindhalálig.

K: Mi az ami igazán boldoggá tenne téged?

Ami igazán boldoggá tenne engem, az jelenleg az, ha kijuthatnék a The Gazette müncheni koncertjére. Hosszú távon pedig, ha meglenne a japán nyelvvizsgám, s ha kint élhetnék Japánban.

K: Van kedvenc idézeted? Olyan amit szeretsz vagy olyan ami szerinted minden szituációra igaz lehet? Ha igen, miért?

Kedvenc idézetem eléggé sok van. Ami ezek közül a legkiemelkedőbb az ez:,,Az én mottóm a lehetetlen, avagy, ha ráállítod az elméd mindent elérhetsz. A The Gazette is ilyen dolog volt, ahol a lehetetlen semmiségnek számított. Számomra ez azt jelképezi, hogy kellő kitartással bármit elérhet az ember.

K: Van olyan ember a Földön, aki inspirál téged?

Az énekes, Ruki a The Gazette-ből. Egy hihetetlen kedves, tiszteletreméltó ember aki már sok mindent elért a saját szorgalmával és kitartásával. Őt tartom igazi példaképemnek a zenészek közül.

K: Hogy képzeled el az életed mondjuk úgy 10 év múlva? Mi az amit szeretnél arra az időre már?

Szeretnék egy jó állást amit szívesen csinálok és ezt lehetőleg Japánban. Sok-sok The Gazette koncertre menni, rengeteg macskát tartani, egy normális, szép lakást, angol-német és japán felsőfokú nyelvvizsgát, egyszer elmenni Norvégiába és együtt zenélni a Gazettevel vagy csak simán találkozni velük.

K: Te mit gondolsz az LMBT dolgokról?

Szerintem az emberek még nem elég érettek hozzá. Azt kell mondjam, hogy az osztálytársaim semmiképp sem, ha példálózni akarok. Úgy érzem, hogy ehhez még nőniük kell. Én egyébként teljes mértékben elfogadó vagyok az LMBT emberekkel és dolgokkal kapcsolatban, de szerintem Magyaroroszág erre még nincs teljesen felkészülve és nincs azon a szinten, hogy megértse és elfogadja a másságot. Itt most nem csak az LMBT színtérre gondolok, hanem az alapvető másságokra is: különcség, kinézet beli másság stb. Ehhez még fejlődni kell.

K: Melyik a kedvenc évszakod?

Régen a tél volt, mert akkor születtem. Decemberben. Most már inkább a tavasz, mert az sokkal kellemesebb.



K: Mi az amit jobban szeretsz Tokióban? Úgy értem, hogy miért választanád inkább Tokiót, mint mondjuk Budapestet?

Tokió modernsége az ami magával ragad. Annyira egyszerűen és gyorsan működik ott minden. Az egész számomra olyan, mint egy játékváros. Mindent meg lehet kapni ott amit csak szeretnél.

K: Említettél egy olyat, hogy szeretnél csinálni egy ,,cosplay"-t. Mi az a cosplay?

A ,,cosplay" az amikor egy általad kedvelt karakternek (zenész, anime figura, saját kitalált karakter, színész stb.) beöltözöl és a lehető leghűbb módon próbálod visszaadni azt akinek beöltöztél. Költséges, drága hobbi. Rengeteg pénzt és időt igényel... a türelemről nem is beszélve.

K: Te annyira függsz a japán zenétől... most belebökök egy kicsit. Mit gondolsz a magyar zenéről?

Félreértés ne essék! Imádom a magyar előadókat, de számomra a régiek a kedvencek. Edda, Bikini, Ákos, Bonanza Banzai, Republic, Ossian, Kalapács, Pokolgép, Rolls frakció és még sorolhatnám. Ezek az emberek kitartóak és nem csak felkarolta őket valami tehetségkutatónak nevezett rettenet, hanem ők tényleg letettek valamit az asztalra.

K: Egy vad ötlet! Tegyük fel, hogy ott vagy Münchenben, a The Gazette koncertjén és az énekes, Ruki felhív téged a színpadra. Hogy reagálnál?

The Gazette, München és Ruki?! Elsírnám magam és rettenetesen megszeppennék. Meg lennék hatódva de borzasztóan. Valószínűleg megölelném és csak annyit mondanék neki: Köszönöm.

K: Kitértél Norvégiára is. Miért?

Mert Norvégia a másik szenvedélyem Japán mellett. Kicsit értem is és kicsit beszélem is a norvég nyelvet, de legfőképp Norvégia gyönyörű tavai és a nyugalma az ami odavonz.

K: Mi lenne számodra az álomállás?

Ez így a végére nagyon egyszerű. Könyvtáros.

Nagyon szépen köszönöm az interjút Henriett, párdon Gazette-lány és remélem, hogy hamarosan újra beszélgethetünk ezekről a dolgokról, az új álmaidról és a vágyaidról és persze a terveidről. Kívánom, hogy minden álmod valóra váljon.

Ne űnjetek el. Az interjútortúra ugyanis hamarosan folytatódik...

Nemezisemmel is sikerült valahogy megtartanom a tisztes távolságot annyira, hogy most már egyáltalán nem zavar a jelenléte. Nagyon sajnálom őt, hogy ennyire menthetetlen szegény - legalábbis az utolsó eset alatt ez teljesen bebizonyosodott bennem - ezt a nőt legszívesebben bezárnám velem együtt egy lakatlan szigetre ahol gyümölcsökön élnénk és valahogy megtanítanám neki, vagy rávenném hogy hogy bocsásson meg a világnak, az életnek, az embereknek és legfőképp magának. Ugyanakkor azt is, hogy próbáljon meg önzetlen szeretetet adni.
Jelenleg ott vagyunk, hogy én: - szia, ő: -heló. Ez számomra fenomenális, mennyei és tökéletes. Annak ellenére, hogy sajnálom, hogy nem történik - nem történhet - meg az a szigetes gondolatmenet.
Ami vele kapcsolatban (már említettem) nagyon megrendített és arra késztetett, hogy leessen az állam, de elszomorodjak az az utolsó, de megemlítendő, egyben borzasztóan bizar, de érdekes eset volt:



Az igazgató úr, aki a matematikát is tartja nekünk feladatokat adott az egyik órán, sorban vonultunk ki a táblához, míg valaki kint volt és feladatot oldott, addig ő leült és nézte. A székből beszélt:

(Úr a táblánál álló szőke hölgyhöz)
Úr:-Csinálja csak, csinálja. Majd ha végleg elakad segítek.
(Úr felnéz a plafonra, hölgy oldja a feladatot a táblánál. Úr hirtelen megszólal)
Úr:-Most ez nem ide tartozik, de egyszerűen vannak olyan dolgok amiket én az életben soha nem fogok megérteni. Ott vannak például a nácik, vagy Hitler, vagy az SS. Ezeket én egyszerűen nem vagyok képes felfogni. Mire voltak ezek jók?
(Erre nemezisem kihúzza magát, nagy levegőt vesz, majd hangosan közbeszól, hogy mindenki jól és tisztán érthesse)
Nemezis:-Szerintem csak értelmet akartak verni a világ fejébe. Elvégre nem csináltak semmi rosszat.
(Uraságom szemei kikerekednek, végignéz nemezisemen, homloka hirtelen összerándul, majd feláll és a táblához sétál, hogy ellenőrizze a szőke hölgy eddigi kísérleteit a feladat megoldására majd az óra csendben, nyugodtan zajlik tovább.)

Abban a pillanatban igazából megállt a kés a levegőben az osztály termében. Csak arra tudtam gondolni, hogy ez a szegény nő teljesen K.O. Egyrészt régebben említette, hogy nem tudja elfogadni magát olyannak amilyen, mert túlsúlyos. Másrészt kevésbé attraktív külsővel született. Plusz - és ebből következtetve - borzasztóan mérges lehet emiatt a világra, az életre, mindenre és mindenkire.
Tudom, ha megpróbálnám - mert már egyszer megtettem - sem tudnék semmit elérni. Talán mégjobban magamra haragítanám, ha egyenesen elmondanám neki, hogy fogja el az életet, ne meneküljön a gyűlöletbe az élet elől, mert azzal csak saját magát emészti fel... arról nem is beszélve, hogy utolsó angolórán már arról beszélt a tanárnőnek, hogy mindenféle egészségügyi problémái akadtak az utóbbi időben... egyre több..

Tehetetlen vagyok és reményvesztett ez ügyben. Annyira szeretnék segíteni, de már elkapott egyszer. Valahogy átragadt a negativitása és sokáig bosszantott is a jelenléte... most, hogy olyan távol állok tőle, mint a Pluto a Földtől, sokkal harmonikusabb a lelki világom.. azt hiszem ez is olyan patthelyzet, mint a kátrányé a frissen csinált utakon... az ember könnyen beleragad és kátránnyá válhat, ha nem a lehülési, szilárdulási ideje előtt ér hozzá.. csak ez bonyolultabb és piszkosabb.

Szóval vége lett a sulinak. Kikaptuk a biziket. Nagyon mókás volt bemenni a portára a bizonyítványért és a kedves szőke nénitől átvenni azt a nevem bemondásával amitől hirtelen kiesett a bizonyítványkupac a kezéből én meg olyan ártatlanul mosolyogtam, mint egy pénz -és vámúgy ellenőr aki már érzi a levegőben a kinevezését egy-egy takaros kis razzia közepette.

Földrajzból és matematikából hármas lettem, (pedig matekból kettesre számítottam) a többi tantárgy jóra és jelesre sikerült. Angolból idén is kaptam év végi dícséretet, mert egész évben csak jeles osztályzataim voltak. Lényegében jó volt ez az év. A történelemtanárnőt annyira megszerettem, hogy az hihetetlen. Főleg amikor arról mesélt, hogy a válás a világ legjobb dolga és, hogy a szerelem egy olyan elmeállapot amikor az ember elveszíti a józan gondolkodását és nem képes reális képet látni az ég világon semmiről sem. Ne legyetek szerelemesek! Váljatok el! A kedvencem mégis az volt amikor azt mondta, hogy a fetisizmus az egy betegség... Áucs!

Volt egy számomra örökké maradandó momentum a tanárnővel amikor is Szulejmánról mesélt, valamint arról, hogy micsoda orgiákat rendezett a palotában, hogy hány felesége, s szeretője volt egyszerre. Erre egyik férfi osztálytársunk felkiáltott, hogy jaj de jó lenne, ha itt is engedélyezett lenne, hogy az ember egyszerre több feleséget is tartson. Ekkor én néztem egy nagyot és a tanárnő is nézett egy nagyobbat, de a legviccesebb az volt, hogy elkapta a tekintetem és egymásra néztünk egy nagyot miközben nagyot néztünk. Aztán csak annyit mondott, hogy férfiak és hogy le tudná puffantani az összeset. Ezen tényezők ellenére egy isteni tanárnő, borzasztóan jól meséli el a történelmi eseményeket. Annyira, hogy az év vége felé már egyre kevesebbet kellett készülnöm az óráira annyira megmaradtak bennem a dolgok amiket mesélt, s ezen dolgokat aztán fel is tudtam használni a dolgozat kérdéseinek megoldásakor.

Nagyon elfogyatkoztak az emberek az osztályból. Főleg azok akikkel valóban el lehetett cseverészni egyszer-kétszer és nem kellett félni, hogy bizonyos dolgokban nem lesznek nyitottak.. Annál többen jöttek olyan emberek akiktől borzasztóan tartok és akikkel megpróbálok minél kevesebbet, egyenesebbet beszélni, mert kiforgatják szavaimat, s amit a szememben mondanak annak az átdolgozott verzióját mondják a hátam mögött. Azt hiszem ők a viharfelhők. Ritkán, de akkor villám és szélvihar és jégeső és pusztítás és özönvíz. A hirtelen leeső csapadékot nem tudja befogadni a talaj...

Erről jut eszembe mikor nemezisem ellenem fordította az egész osztályt. Hosszú történet. A lényeg, hogy az osztály egy része - nemezisemmel vezetvén - akart valamit amiről nekem más volt a véleményem. Felálltam. Elmondtam, hogy én ebben nem vagyok benne. Nem tetszik. És mit kaptam? ,,-Te egy gerinctelen féreg vagy. Éretlen vagy. Nem tudsz te semmit sem az életről. Nulla tapasztalatod van. Nem gondoltam volna, hogy ilyen vagy, elsőre azt hittem, hogy értelmes ember vagy, de tévedtem."
Na jó, annyi volt az egész, hogy nem akartam szerepelni az osztályképen... azt hiszem érthető. Én nem szerettem volna és kész. Lényegében ők meg azt akarták, hogy rajta legyek és addig-addig kötötték az ebet a karóhoz amíg aztán elkezdtem a fejemhez vágni olyan dolgokat amiket már felsoroltam. Nem igazán tartották tiszteletben, hogy én nem szeretnék szerepelni a képen.. most mondjam azt meg nekik őszintén, hogy nem a kedvencem az osztály?! Hogy nem szeretnék emlékezni rájuk és hogy nem akarom, hogy emlékezzenek rám, mert szeretnék előre haladni, tovább menni és nem akarom, hogy bármi is visszakopogjon a múltból. Főleg nem olyan emberek akik egyik pillanatban negédesek velem a másik pillanatban pedig hirtelen megfojtanának ok nélkül. Nem tudom, hogy ha őszintébb lettem volna, miket vágtak volna a fejemhez. Mindenesetre olyanoktól kaptam akikről nem gondoltam volna... és nagyon jól esett. Hogy lehullottak a leplek, az álarcok. Sokkal óvatosabb leszek...
Erre az egészre aztán egy negyvenes, nagyon nyitott, elfogadó, vasutas családanya felszólalt: - Figyeljetek, ha nem akar a képen szerepelni, akkor nem akar a képen szerepelni. Most mit kell nektek ebből olyan nagy ügyet csinálnotok meg ilyenekkel dobálózni?!
Erika mindig is a kedvencem volt. Főleg azért, mert sokszor rohant hátra hozzám, hogy ez mit jelent angolból, ezt hogy kell mondani, ez a mondat miért így van felépítve, stb. és hát >> ,,Tanulni vágyna?! Megkínálom, mert míly öröm találni hallgatót." Szerintem ezzel meg is indokoltam, hogy miért kedvelem őt.
A többiekkel szemben pedig nyitva tartom a szemem. Borzasztóan óvatosnak kell lenni. Borzasztóan.

Félreértés ne essék. Még mindig a napraforgó a kedvencem.
Az utóbbi időben úgy elhullottak mellőlem az emberek, mint a legyek. Régiek próbálták felvenni velem a kapcsolatot, hogy kiszippantsák belőlem az infókat: mi történt veled... ugye valami rossz... kérlek mondd, hogy valami rossz.
Régi csapattársam Julis tért vissza aki lefeküdt egy rendőrrel és végül odáig fajult az egész, hogy terhes lett. Szokásos saláta. Terhes lettem, a pasim kidobott, egyedül nevelem a gyermekemet, az ex-rendőröm meg visszaél a hatalmával és fenyeget engem, hogy ne kérjek gyerektartást mert büntetőcetlikkel fog elhalmozni és más mocskos dolgokat fog ellenem elindítani. El tudom képzelni, hogy ebben a ciklusban, életvonalon, úton a megkeseredés aránya 1:1.000.000.
Hiányzik az a régi Julis akivel a buszon reggelente nevettünk mindenféle őrültségen. Egy évvel idősebb nálam. Aki - amikor a Tesco pénztárában ült és én bementem hozzá mielőtt végzett, hogy utána együtt elmegyünk valahova és az egyik munkatársa kérdezte tőle, hogy aki odament hozzá (én) az a barátnője volt-e - csak annyit mondott, igen.. ő az egyik barátnőm. De az a Julis sajnos már rég meghalt...

,,Kevesen tudnak bánni a hatalmukkal, s annál többen élnek vissza vele..."

Az irodalomtanárnő felmondott. Igazából sokan azt pletykálják, hogy fel kellett mondania, mert zsidó, felvállalja és ezért elküldték az iskolából. Ő azt állítja felmondott.. de a pletykák erősebbek. Minden tanárnak sikerült félmondatokat kikotyogni a közelgő nemzetszocializmusról.. mi meg összeraktuk, mint egy puzzle-t. Megijedtünk. Aztán magunkba zuhantunk. Aztán elmerengtünk. Aztán kérdések hadát tettük fel. Aztán vége lett az utolsó heteknek amelyekben a tanárnő elmondta, hogy itt hagyja az iskolát és Párizsba utazik. Párizs. De gyönyörű lehet.

Aznap megint kerültem az óráját és nem mentem be. Padtársam tájékoztatott, hogy a tanárnő elmondta, hogy jövőre egy kevésbé temperamentumos (rikácsolós, ordibálós, hisztérikus - ezeket megint csak véletlenül kotyogták ki a többiek, mert a tanároknak ugye úgy kell tálalniuk, hogy az új tanárnő nagyon új lesz, szóval izgalmas lesz, új.. egy kissé kevésbé temperamentumos, de ugye aranyos, szokás szerint, meg kedves és máris folyik nyál a falból.. szóval... miért nem lehet csak szimplán kimondani az igazságot?!) nőszemély fogja átvenni a pozitívan katarktikus tanárnő óráit ami azt jelenti tínédzser nyelven, hogy szívni fogunk, mint a torkosborz.

Mindenesetre a többiek csaptak egy búcsúbulit a tanárnőnek akinek az arca már akkor lekonyult mikor meglátott az utolsó napján a suliban és tudta, hogy én meg ő most már örökké ősellenségek leszünk. Végülis aztán arra nem számított, hogy én lelépek a buliról és még ott sem tudjuk tisztázni a dolgainkat. Meg aztán ugye arra sem számított, hogy én az azelőtti nap egész éjjel fent maradtam, hogy végül aztán egy 5 oldalas levélben kifejtsem neki, hogy mennyire szeretem őt, hogy én nem akarok elbúcsúzni, én semmilyen búcsúbulin nem veszek részt, mert nem volt se temetés, se semmi, úgyhogy ő örökké a szívemben él, aztán viccelődtem, hogy ennyivel nem ússza meg, úgyhogy nem búcsúzom el tőle, mert örökké itt lesz velem, a szívemben. Leírtam, hogy ki vagyok, mi vagyok.. arra hivatkozván, hogy mindig is be akartam neki mutatkozni részletesebben, de soha nem került rá sor és a levelek elől úgy sem tud elmenekülni, szóval ez is belekerült a levélbe. Hogy miért haragudtam rá. Hogy ne aggódjon miatta, mert megbocsátottam, mert a szeretet és a megbocsátás a legfontosabb dolgok a világon. Írtam még egy kicsit erről-arról. Érzelmes dolgokról. A szívemből. Minden abból szólt. Hajnali háromig írtam, másnap aztán meg suli szóval keveset aludtam, de végülis aztán a buli előtt lelépve, kihívtam őt egy másik osztályban tartott órájáról (onnan jött volna hozzánk, gyorsan, mert már aznap este utazott volna Párizsba) kissé meglepett volt, megrémült, de amikor mondtam neki, hogy elnézést kérek, hogy így alakult és hogy ahogy viselkedtem és hogy kerültem és írtam neki egy levelet aztán teljesen kivirult az arca, mosolygott.. nagyon örült. El is mondta, a búcsúbulin, hogy nagyon jól esett neki, hogy megkerestem. Sikerült átadni a levelet.

Fura volt meglátogatni egyik régi ismerősömet. Pár évvel idősebb nálam, fiú, barátnőjével vártak a buszmegállóban és felmentünk hozzájuk. Narancslevet kaptam meg irodai forgószéket, kipárnázottat, mint egy igazi cégvezető főnök. Ő és a barátnője pedig ölelkezve befeküdtek az ágyba. Közben meg beszélgettünk ők meg néha csókot váltottak. Megkértek, hogy meséljek. Sokat nem tudtam. Plázacicus csajszi akinek legelőször coming out-oltam megszületett legelső kisbabája.. az apuka persze azonnal kidobta mihánst kiderült, hogy terhes szóval ...... El voltam kényesztetve csak az volt a baj, hogy nem voltam aznap túl aktív, mert épp fájt a fogam.. borzasztóan, de a fogorvos ezt már azóta rég véglegesen elintézte.

Egyszercsak megszólal a srác az ágyon a barátnőjét ölelgetve:

-Képzeld el.. mentünk a barátnőmmel az Intersparba és két srác egymás kezét fogva sétáltak, fonott kosár az egyik kezében, a másik megcsókolta az elsőt és megkérdezte: - Na drágám?! Mit is vegyünk?

Ahogy ezt mesélte láttam, hogy teljesen le volt sokkolva, hogy ilyet még csak filmekben (ha) látott. Ugyanakkor rájöttem, hogy mi is az a heteroszexualitás. Totálisan be tudta tenni a polcra a többi dolog közé. Nem mocskolódott. Nem mondott semmit. Furcsállta. Új volt neki, de nem panaszkodott. Az ölében ülő barátnő is csak mosolygott és elnevette magát, mert ő sem látott még ilyet. De nem zavarta őket

Amikor jöttem haza, s tekertem a bicajomon hatalmas fák, a gyönyörű naplemente, bal oldalról egy hatalmas búzamező jobb oldalról pedig egy ugyanakkora napraforgó mező vett körül. Ahogy bicikliztem és láttam a naplementét, hallottam a fák kellemes susogását, éreztem a természet adta nyugalmat és azt hogy a szél a hajamba kócol, azt mondtam magamnak: most akarok meghalni! Most, mikor olyan szép. Most, mikor olyan tiszta. Most, mikor olyan ártatlan. Most, mikor olyan könnyű. Most akarok meghalni, mert most olyan csodálatos. Ez a pillanat gyönyörű. Így akarok emlékezni az egészre. Most el tudok engedni mindent és mindenkit, hogy felemelkedjek és itt hagyjam ezt a világot. Most akarok meghalni. És imádkoztam és egyre csak haladtam előre és aztán az egész felülmúlhatatlan és megmagyarázhatatlan érzést átvette valami más: a csalódottság. Nem engedték, hogy bármi történjék velem. Pedig ott és akkor akár belém csaphatott volna a villám, vagy az amúgy is rossz szívemnek köszönhetően mondjuk kaphattam volna egy szívrohamot vagy kijöhetett volna elém egy vaddisznó, vagy mit tudom én. A lényeg, hogy az egész annyira átlátszó volt. És akkor már nem volt tiszta. Átlátszó volt és érződött, hogy nem akarnak engedni. Mint egy felsőbb hatalom. Még nincs itt az idő. És aztán átlátszó volt, aztán önző és végül beértem az erdős részre ahol már csak fák és bokrok vettek körül amik eltakarták a naplementét és a napsugarakat. Nem volt már búzamező sem napraforgók. Akkor hirtelen az egész már nem csak átlátszó, önző, de hideg is lett. Megborzongtam aztán kiértem.. és tudtam, hogy ma is ugyanúgy haza fogok még érni...

~

Annyira vágyok már arra, hogy végre kiszabadulhassak innen. Hogy bekerüljek az egyetemre és végre világot lássak. Akárcsak a School Spirit egyik szereplője. Ez egy olyan sorozat ahol különböző diákok mesélnek iskoláikról amelyeket túlvilági lelkek kísértenek. Az egyik részben pont volt egy ugyanilyen felfogású csaj. Már alig várta, hogy kikerülhessen a gimiből, világot lásson, egyetemen tanulhasson, szabadabb lehessen, azt tanulhassa ami tényleg érdekli őt.. atán jöttek a szellemek meg a kísértés és a démoni jelenések a magánkollégiumban ahol régebben gyilkosság történt...

Egyik nap kidobta a youtube ezt a rajzfilmet. Nem hittem a szemeimnek, hisz nekem ez gyerekkorom kedvence volt. Istenem, a Sailor Moon. Emlékszem, hogy rohantam haza mihánst vége lett a sulinak, csakhogy nézhessem.

Annak ellenére, hogy 1992-es és még mindig gyerekmese, újra elkezdtem nézni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokat fedeztem fel benne. Az epizódok végén mindig mondanak valamit amit szerintem gyerekfejjel tényleg nem lehet megérteni, legalábbis belőlem nem maradt meg semmi ezekből, pedig magyaron is elmondták...

Az egyik epizód végén volt egy olyan, hogy ne akarj sztár lenni, mert az egész borzasztóan gyanús egy szakma, elveszíted önmagad és az igaz barátaidat is, hogy próbálj meg boldogságot találni egyszerű halandóként, s hogy keresd azt amiben a legjobb lehetsz és ami boldoggá tesz, bármi is legyen az. Aztán volt egy olyan, hogy (1992-be készült, de teljesen aktuális), hogy ha szeretnél fogyni akkor ne terheld le a tested mindenféle hülyeséggel. Ne hajtsd magad agyon, ne gyógyszerezz, étkezze egészségesen, mozogj annyit amennyi jól esik és hogy a legfontosabb az, ha mégsem megy a lefogyás, az igazi szépsés belülről fakad. Olyan is volt benne, hogy tanulni azért jó, mert alapokat ad az élet terén és onnan már el tudod dönteni, hogy merre menj, ezért tanulj, ergo adj egy esélyt a saját életednek. Aztán egy olyan, hogy miért akarsz olyan barátokat, olyan ismerősöket magad körül akik csak fájdalmat okoznak.. hogy az ilyen embereket el kell engedni.

Meglepődtem, hogy egy gyerekmesében ami csajos, nyávogós meg habos-babos ilyen dolgokat is képesek megfogalmazni.

Jut eszembe, az egész rajzfilm sztorija arról szól, hogy a Mars, Jupiter, Vénusz, Hold és Merkúr bolygókon valaha élet volt és királyság, de a gonosz hogyishívják királynő a seregével - ami egyébként iszonyat csúnya szörnyekből, démonokból, varázslókból meg ilyen kreálmányokból áll - leigázta a bolgyók királyságát, lakóit és a vezetőket, hogy megmeneküljenek valahogy sikeresen importálták a Földre, vagyis leszülettek ide emberi testben. A kedvencem Luna, a macska aki egy nagyon kedves, bájos, jószívű nőszemély akin átok ül és beszélő macskaként kell élnie és szolgálnia kell ezeket a harcos csajokat akik a különböző bolygókról származnak és azon erőiket képviselik. Nos, ez a Luna keresi fel ezeket a harcos dívákat és még maga is meglepődik, hogy mi folyik a Föld bolygón, hogy az emberek milyen najívak és kiszámíthatóak.

Ezt azért hoztam fel, mert régebben megismertem - körülbelül vagy 1-2 éve - egy srácot (már nem is tudom hova valósi volt.. magyar volt és még ma is itthon él) aki nagyon visszahúzódó volt és mondta, hogy nem találja a helyét ezen a bolgyón. Az első perctől fogva megpróbáltam kihúzni belőle, hogy miért mondja ezt mire elmondta, hogy van egy titka, de nem akarja, hogy bolodnak tartsák. Nem néztem bolondnak. Meggyőztem, hogy nagyon nyitott vagyok, bármit elmondhat és végül elmondta. Azt mondta, hogy ő egy teljesen más bolgyóról született le a Földre. Eddig nekem teljesen oké volt, de muszáj volt, hogy többet tudjak. Aztán mesélt. Mondta, hogy az a bolygó borzasztóan messze van - a nevét is említette, de arra már nem emlékszem, mindenesetre ilyen bolgyót még nem fedeztek fel - és hogy ott a lények akik élnek többnyire ezüst színűek - hogy legalábbis az emberi agy, szem színtudása és felismerése arra készteti az embert, hogy ehhez hasonlítsa, de egyébként a mi szemünk ilyen színt nem érzékel és még soha nem látott amilyen színűek ők, szóval ezt a színt mi el sem tudjuk képzelni. Aztán azt mondta, hogy ott valamilyen fémes dolgot esznek, hogy belső nemi szerveik vannak amelyek a testen belül helyezkednek el, hogy számukra az emberi érzelmek, mint a szerelem, az orgazmus érzése, a tapintás és az egyéb érzelmek borzasztóan szánalmasak, alantasak és nem méltóak még említésre sem. Azt mondta, hogy ezért is az emberi faj a leggyengébb faj az egész univerzumban, mert folyton az érzelmei miatt tendál erre-arra. Annyira fejlettek és nagyobb szinten állnak, hogy a kinézetüket, a létüket, a lényüket, a körülöttük lévő világot amiben élnek az emberek nem tudják elképzelni. Az emberi agy egyszerűen annyira fejletlen, hogy akárhogy próbálja elképzelni - azt a világot amelyben ők élhetnek, azt a kinézetet amelyet ők viselnek és azt a ,,érzéket" amellyel ők rendelkeznek - az nem fog menni neki.

A legérdekesebb az volt, hogy hittem neki és még a mai napig el is hiszem amit mondott. Azt mondta nem tud kijönni az emberekkel, mert nem is innen származik. Ha valaki azt mondja, hogy pszichiátria, gyógyszeres kezelés, gumiszoba, elektrosokk alapú agykezelés vagy egy nagyon jó orvos akkor annak szívesen fizetek egy hegymászást Aspenbe.

A pszichiáterek ezért is veszélyesek, mert ők többnyire könyvből tanulnak, előadások alapján.. kevés a személyes tapasztalat. Kell egyfajta nyitottság is az egészhez. Ott egy kicsit tökösnek kell lenni, mert ha valaki beállít egy ilyennel nyílván a gyógyszeres kezelés lesz az amiben meg akar majd egyezni a pácienssel a kedves doktornő vagy doktorúr.

Ó. Ott volt ez a pszichiáter akivel nagyon összevesztem 1-2 évvel ezelőtt. Férfi. Feleséggel. Gyerekekkel. Azt mondta, hogy volt olyan páciense akit el kellett, hogy engedjen, mert mániákus depressziós és agorafóbiás volt.. mesélte csak mesélte, hogy milyen tanácsokat adott a nőnek, gyógyszereket írt fel neki, de semmi sem használt ezért elmondta neki, hogy jobb lenne, ha többet nem látogatná, mert nincs remény, nem tud segíteni.. szóval mesélte csak mesélte mikor egyszercsak mérgemben a fejéhez vágtam, hogy egyszer sem fogta meg a kezét és egyszersem cibálta ki abból a pontpontpontpont szobából és mondjuk mondta azt neki, hogy na hölgyem akkor ha fél a tömegtől meg az emberektől akkor a jövő héten szépen el fogom vinni egy koncertre. Mi kette elmegyünk egy tömött, emberekkel teli helyre és segítek magának legyőzni a félelmét. Ott leszek magával. Fogom a kezét és együtt túl leszünk rajta. Ilyenkor merre jár a Hippocrates-i eskü?
Mert persze, hogy sokkal könnyebb jegyzetekkel az ölemben, a székben, figyelem az órát, írom az egészet, a fejemben matatok a diagnózisok között, a fóbiákon át amelyeket a suliban megtanultam és egyszerre leírok vagy 628 darabot, felírok egy rakat gyógyszert és elmondok egy halomnyi tanácsot.. de kinek nem mondták még azt, hogy mondani könnyű?
It's easier said than done. És tényleg. Másrészt meg, félelemre gyógyszer?! Ne már! A félelmet csak úgy lehet legyőzni, ha szembe megyünk vele, ha egyenesen belemegyünk a félelembe, ahogy Soma Mamagésa mondta egyszer. És nem kell aggódni, mert minden rendben lesz.

Na igen. Ilyenkor érzem azt, hogy jobb lenne, ha elmennék Sailor Jupiter-nek. Őt tényleg nagyon csinosan rajzolták meg. A zöld szín egyébként is a kedvencem. A mágnesesség ereje meg.. hát, azért az se semmi.

A bolygón kívüli élményekről bővebben. Régiben volt egy érdekes álmom, megélésem ezzel kapcsolatban. Emlékszem, hogy feküdtem és azt vettem észre, hogy három zöld emberke, nagy fekete szemekkel - vékony test és csakugyan vékony karok, ujjak - állták körül az ágyam és csak bámultak rám. Hirtelen felriadtam és egy pillanatig úgy véltem mintha még mindig ott álltak volna, aztán megtöröltem a szemem és csak a sötét szoba volt az amit láttam és az a gyanús csend. Van a csend meg van az a csend amit a sorozatokban is úgy szoktak elmegetni, hogy: ,,-Nem tetszik ez nekem... túl nagy a csend!" Na, azt a csendet nem kívánom senkinek, mert az borzasztó érzés.
Mindenesetre ez a hajnali kettes ,,álom" (fogalmam sincs miért álmodtam kicsi, zöld emberkékkel, földönkívüliekkel holott aznap, sem előtte, sem máskor nem néztem ilyen filmet, nem foglalkoztam ilyen dolgokkal... értetlen) után reggel a szokásos módon keltem fel, de mivel bugyiban kászálódtam ki az ágyból észrevettem, hogy a bal lábamon, a vádlimon függőlegesen egymás alatt négy darab benyomódás volt jelen. Kerestem az ágyamban valamit, hátha éjjel megnyomta és azért lett olyan. Gombok vagy a takaróm vagy bármi, de nem találtam semmit. Nem is érdekelt, felöltöztem, fogat mostam, eltelt a nap és arra emlékszem még tisztán abból a napból, hogy estére már nyoma sem volt ezeknek a pontoknak a vádlimon. Nem érdekelt. Teljesen figyelmen kívül hagytam. Aztán egyik este a Zone Reality (ami most már CBS Reality) adott egy műsort ahol olyan emberek beszámolóját hallgathattam akik elmesélték, hogy hogyan rabolták el őket a földönkívüliek és kísérleteztek rajtuk. Egy nőnek például kivették a magzatját is.
Lényegében az első tíz percet bírtam belőle aztán gyorsan elkapcsoltam, mert nem bírtam idegileg. Be kell valljam, hogy a horrorfilmek amelyek szellemekről, ördögűzésről, démonokról meg ilyesmikről szólnak egyáltalán nem borzolják fel az idegeim, de ha valaki földönkívüliekről beszél az már valahogy megijeszt.
Lényeg ami a lényeg, hogy a mai napig is ignorálom ezt az egészet, nem foglalkozom vele, mert egyrészt még a gondolattól is falra mászok, ha látom az esélyét annak ami aznap éjjel történt velem.. persze nem emlékszem semmi másra azon kívül amit már leírtam, de lehet, hogy ez a lényege.. lehet, hogy csak egy rossz álom volt. Mindegy is. Se a pókoktól, kígyóktól, semmi ilyesmitől nem félek, de a földönkívüliek azok amiktől feláll a szőr a hátamon.. mert hiszek a létezésükben.. egyrészt, ha ilyen dolgok léteznek, akkor felmerül a kérdés, hogy mi a franc létezhet még?! És ez ijesztő tény.

Ezt az angol oldalt viszont muszáj volt belinkelnem.

Ennyi bőven elég is volt a ,,külföldi" viszonyokból, mert még a végén beutalnak a pszichiátriára egy kis gyógyszeres kezeléssel megspékelve.. mint régen: a Föld lapos és aki mást állít annak kampec..

Végeredményül totál el és visszakanyarodva: beadtam az önéletrajzom egy könyvesboltba és öt másik szuper-hipermarketbe ahova pénztárosnak szeretnék beülni.. jön-e válasz.. majd kiderül.

Mindazonáltal még mindig próbálom szórni a szeretetet (spread the world), van, hogy sikerül, van hogy kevésbé. Az még sikerül, hogy teljesen őszinte legyek magamhoz, a naplómhoz, de néha nem megy másokkal. Ha elszeretném mondani, hogy mit érzek, ha nem érzem jól magam valaki ,,társaságában", ha nem érzem jól magam ahogy bánnak velem, ha csak szimplán nem érzem jól magam. Ahogy viszont ismerem magam, előbb-utóbb úgy is elmondom majd, mert nem sokáig szoktam bírni ilyen dolgokkal. Vagy ignorálok, de akit nem lehet annak elmondom, hogy miért nem kóser a kapcsolatunk.

Ebben van viszont egy kis önzöség. Egy kis?! Hogy én, én, én.. nekem legyen jó.. és mi van a többiekkel? Nekik jó vagy sem? Az már nem érdekel. Én nem érzem jól magam és kész. Ki akarok lépni a dologból. Boldog akarok lenni, de ha veled vagyok, ha veled kell beszélgetnem, akkor nem vagyok boldog és soha nem is lehetek az.. legalábbis úgy érzem. Most akkor 180°-os fordulat csuklóból? Vagy még mindig önzőség?
Mondjuk: ver a férjem, ő így boldog, én nem. Nem lépek ki, mert ő boldog. Önzetlen vagyok, de engem meg agyonver és ez lelkileg és testileg is megvisel. Gondoljak magamra. Oké. Magamra gondolok, elmenekülök, boldog akarok lenni. Elmentem. Most sokkal jobb. Megbújok. Most sokkal jobb. Ő nincs, de most hogy én sem vagyok ő már nem boldog. Önzőség, hogy magamra gondolok?

Várom, hogy végre megkezdődjön a suli. Ez a nyár borzasztóan unalmas volt, annak ellenére hogy voltak izgalmai is.
Ha valaki azt mondja nekem mondjuk 6 évvel ezelőtt, hogy emelt fővel, büszke transzneműként fogok sétálni az utcákon és, hogy üzletvezetőket fogok keresgélni szupermarketekben, hogy állásra jelentkezzek akkor biztosan kinevettem volna. 6 év kellett ahhoz, hogy eljussak idáig. Azt viszont még nem tudom, hogy mi lesz 6 év múlva.

Egy ezoterikus újságban olvastam, hogy kell kapcsolatba lépni az őrangyalunkkal.. Gondoltam.. miért ne?! Kipróbálom.
Le volt írva, hogy hogy kell kapcsolatba lépni vele, hogy kell beszélni hozzá. Kérdést feltenni és választ kérni. Fogmosás közben koncentráltam erősen az őrangyalomra. Feltettem a kérdést és kértem, hogy álmomban adja meg rá a választ. Úgy voltam vele, hogy most miért ne, elvégre nem veszíthetek vele semmit. Érdekes volt, hogy aznap este álmondtam is mikor hosszú idő óta nem voltak álomképeim. Lehet, hogy placebo volt. Nem tudom.

A kérdés az volt, hogy hogy fog alakulni az életem a halálomig, hogy hogy fogok meghalni, hogy megtalál-e az a férfi aki tiszta szívből szeretni fog és én is őt. Aztán az álomban megjelent egy cigány asszony. Egy kör alakú asztalnál ültünk, lila terítővel leterítve. Kártyákat pakolgatott és tele volt mindenféle aranyékszerrel. Annak ellenére, hogy a külseje nagyon hasonlított egy szörnyetegére nagyon pozitív energiákat éreztem miközben szemben ültem vele.. és csak egy álom volt.
Pakolgatta a kártyákat és mesélt. 27 évesen megtalál az igaz szerelmem, de össze fog omlani, mert én 30 évesen meg fogok halni szívbetegségben.. azt is mondta, hogy semmitől sem kell félnem.

A háziorvos amikor csinált egy EKG-t azt mondta, hogy most azonnal csomagoljak és menjek a kórházba, mert bármelyik pillanatban agyvérzést vagy szívrohamot kaphatok.. azt is mondta, hogy szívzörejes vagyok, aztán még mondani akart valamit, de elharapta a nyelvét és inkább nem mondta.. a másik nővérke aki ott volt vele is csak kigubbadt szemekkel nézett rám, hisz ismert születésem óta... ez volt vagy 2 éve. De csak most derengett fel az egész mikor ezek a furcsa érzések támadnak bennem a mai napokban. Mosogatok, vagy porszívózok vagy bármit csinálok, mindegy.. vagy nem csinálok semmit. Egyszercsak dobban egyet a szívem, aztán megint, aztán megint.. folyamatosan, rendesen, és egyszercsak dobb - dobb - semmi és megint dobb.. kihagy egy ütést. Ilyenkor mindig a mellkasomhoz kapom az egyik kezem és miközben megszédülök az egésztől amiből nem értek semmit sem, csak azt érzem, hogy abban a pillanatban teljesen leállt a szívem egy dobbanás erejéig, egy pillanat erejéig - a másik kezemmel belekapaszkodok valamibe, összeszorítom a fogaim aztán újra elindul a dobogó masina.

Az egész olyan különös. Amikor leáll az ember szíve. Hirtelen olyan, mintha nem is lenne ott. Mintha valami űr lenne a helyén. Megáll az élet. Megáll a világ. Leáll az idő. Nincs már semmi csak az, hogy tudod, hogy itt a vége. Igen, megérintett a halál. Megérint a halál. Így tudnám körülírni. Amikor konkrétan végigsimítja a kezem egy pillanatra. Hívogat. Csalogat. És az élet húz vissza. Nem is tudom ezt leírni. Az egész olyan ismeretlen. Új mélységeket nyit meg. Hogy mi lesz utána. Hogy hogyan lesz a folytatás. Mi vár és ki vár. De a legfontosabb, hogy nincs félelem csak befejezés van. A befejezés érzése. A véghajrá. A finálé.

Van valami borzasztóan gyönyörű abban, ha valaki fiatalon meghal. ,,Kizökkent az idő."
Olyan drámai. Tragikus. Észveszejtő. Megrázó. Sötét.
Én pedig egyenesen élek-halok, megveszek, szeretem, istenítem, imádom, a drámát és a tragédiát.. hát még a kettőt együtt. Mennyei pokol.

Végérvényesen mennyei motiváció hiányában nem küzdök az ellen ami vár reám. Nem megyek szembe az árral.

Na, ez a baj a nyárral. Az ember annyira ráér, hogy hirtelen minden az eszébe jut. Régi dolgok keverednek az újakkal és együtt valami hatalmasat, irányíthatatlant szülnek.

És tegnapelőtt lettem 21. Talán itt az ideje egy kicsit élni.

Ezzel az őrülettel zárok: manapság mikor felszállok a buszra mindig hallok valami érdekeset. Nemrégiben két srác beszélgetett rólam, körülbelül 18-19 évesek lehettek. Amikor felszálltam a buszra és egyenesen hátra mentem, mert ott volt hely halkan - bár én tisztán kivettem, mert azóta néztek mióta felszálltam - beszélgettek. Nem tudom, hogy szerencsés-e, hogy csak a beszélgetés végét kaptam el vagy sem. A vége így szólt:
-..hát nekem csak annyit mondtak, hogy igazából ez a csaj egy srác aztán kész.
-Azér' ez durva, baszod!
Aztán leültem pont mögéjük és hirtelen mindketten elpirultak majd síri csend telepedett rájuk és a fociról kezdtek el beszélgetni.
Az agyam persze azonnal járni kezdett... és idézgetni. ,,Nekem csak annyit mondtak." Ki mondta?! Mennyit?! Mennyi az az annyi?! Ki a francia csók hablatyol rólam?! Mi a francia csók folyik itt?!
Borzasztóan gyanúsak ezek az emberek akikkel haza fele jövök a buszon. Mindannyian tudják, hogy a külső megjelenésem nem passzol a biológiai nememmel... a fogalmat, hogy transznemű vagyok 10-ből 0 ember ismeri, de azért kezdésnek ez is jó ráta, nem? Tudom, nem.
Borzasztóan furcsa. Én alig, ha tudok róluk néhány dolgot vagy látom őket sorozatban a buszon, ők meg egyszerre - már majdnem - pszichológiai kórképet alkotnak rólam, ismeretlenben... mert annyit mondtak nekik. Mondtak. Kik?! Ki a fene?!
Nem is szoktam senkivel sem beszélgetni.
Ez egy újabb Gina-féle rejtély marad számomra.
Gyanús és egyre csak gyanúsabbá válik. Már a buszsofőröknél sem kell bemondanom, hogy meddig kérek milyen jegyet, mert egyszerre beüti, még fel sem szálltam és már adja is... micsoda modor! Micsoda világ!
Most elnevettem magam azon a gondolatmeneten, hogy még a végén üldözési mániám lesz.
De borzasztóan érdekelnének ezek az inkognítós informátorok.. a reális források.

Megyek is és utánajárok.

Fuss, Miranda fuss!

Este jöttem haza a busszal. Olyan szerencsém volt, hogy leghátul az öt üléses ötösülés teljesen üres volt. Befészkeltem magam, s közben oldalra dőltem. Jobb kezemmel átkaroltam az ülést, ballal a telefonomat fogtam, s közben zenét hallgattam. Ahogy az ablakon kibámultam láttam a naplementét, a mezőt, a fákat, a bokrokat, az erdőt, a pusztákat, a szántóföldeket és bicikliutakat arra gondoltam, hogy milyen gyönyörű is ez a természet és, hogy mibe kell, hogy meneküljek, hogy elmúljon minden fájdalmam.. legalábbis egy időre.

Igazi megtiszteltetés, hogy így láthattam a természetet, s mikor jöttem haza bicajjal csak feltartottam egyik kezem, majd tarkómra raktam, s éreztem ahogy a naplemente sugarai simogatják az arcom és az egész testem. Az úton szembe jöttek velem a tiszavirágok. Virágzás volt. A tiszavirág az egyetlen élőlény ami csak egy napig él és szerencsés vagyok, hogy egész nyáron élvezhetem a csodálatos naplementében az utakon biciklizve ezen vizi teremtmények társaságát. Megpróbáltam megfogni egyet, hogy közelebbről is szemügyre vegyem, de sokkal rafináltabbak voltak, mint gondoltam. A természet az egyetlen amit a társadalom még nem rontott meg. Legalábbis felénk. Vissza a természetbe elv! Megtapasztaltam, hogy csak a természet adhat nekem igazi megnyugvást. Olyat ad amit semmi sem múlhat felül. Gyönyörű.

A magáneletemben azt hiszem most egy kicsit újra bele kell, hogy forduljak. Önvizsgálat. Megbocsátás. Szeretet. Tanítás. Segítést. Azt hiszem, hogy ez az öt pont amit követnem kell, mert ez így nem lesz jó a közeljövőben, ha úgy viselkedem, mint aki nemrég jött ki a detoxból.

Az irodalomtanárnőre tegnap mosolyogva köszöntem rá mikor találkoztunk, ő meg csak meg volt illetődve, mert azt hitte, hogy tán mély depresszióba estem az utolsó konfliktusunk óta. A vicces része az egésznek, hogy irodalom óra előtt leléptem, mert most is úgy éreztem, hogy nem bírnám ki és muszáj volt sétálnom egyet a városban, a parkokban, a víznél, a természet közelében vagy belehalok, ha talán bedobna a mély vízbe és kérdezne, feleltetne vagy hogy javítsam ki a dolgozatom, mert semmit sem tanultam. Jön a nyár és érzem, hogy egyre jobban kezdek lapítani, bár az irodalom örök kedvencem lesz, de valahogy most kell egy kis kihagyás a suliban.. most elég belőle egy darabig. Inkább a séta és az elmélkedés. Ismerem őt annyira, hogy tudjam, hogy biztosan tett volna rám valamilyen megjegyzést, mindegy, hogy pozitívat vagy negatívat, de semmi életkedvem nem volt aznap irodalommal foglalkozni... aznap még a matematikát is jobban élveztem. Sőt, úgy vagyok vele, hogy kezdem imádni a matekot.. persze, vannak olyan részek amelyek ködösek, de attól még szeretem.

Elkezdtem elintézni ügyes-bajos dolgaimat a papírosos marhaságokat és persze a jövő héten folytatódik a kálvária amit már nagyon várok: új reakciók, talán új felvilágosításra váró emberek, s talán új törések és tanulságok.

A baráti kapcsolatban még mindig borzasztó vagyok. Lehet, hogy tényleg annyira antiszociális vagyok, mint hittem.. vagy csak túlságosan kritikus, mert mindig találok valamit abban akit szeretni akarok ami egyszerűen elriaszt és elképeszt.. valami baj van velem.. remélem hamarosan arra is rájövök, hogy mi az.. bár oroszlán vagyok és ahogy olvastam, az oroszlánoknak van egy tökéletes, idea-beli elképzelésük a körülöttük lévő emberekről, illetve, hogy milyen embereket szeretnének maguk köré és ehhez borzasztóan ragaszkodnak. Makacs vagyok. Borzasztóan.

Koktélsráccal beszüntettem (a buszos, tapizós) ezt a kis izgalmat. Úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy mi és ki vagyok nekem is van agyam és termelődnek benne a hormonok meg az egyéb gusztusosnál gusztusosabb folyadékok, én is elevickélhetek és kikacsingathatok egy kicsit ide-oda, de a lényeg amit megígértem magamnak, hogy mindig a határon belül maradok. Nem más miatt. Magam miatt. Hű akarok maradni magamhoz, az elveimhez, képviselni szeretnék valamit, küldetésem van itt.

Újabb megpróbáltatások elé nézek. Bele kell vetnem magam a felvállalásba és a büszke magatartásba. Bár az utóbbi elég veszélyesen hangzik, de megpróbálok bátrabb lenni és jobb. Vár a nyár, egy új munkahely, a város, hogy felfedezzem, az emberek, hogy tanítsak, a természet, hogy bejárjam. Vár az élet. Ja, és az irodalomtanárnővel meg majd megleszünk valahogy. Én ígyis-úgyis imádom, mint egy finom karamellás Milka csokit (Ó, istenem... kellett emlegetnem) bármi történjék is.

Változásomat tekintve úgy döntöttem, hogy egyben szeretnék végigmenni mindenen. Ha sikerül összegyűjtenem a pénzt, nem szeretném megváltoztatni a nevem és átíratni az irataimat addig amíg az operációra nincs meg az elég pénz. Sokkal többet tanulok így. Sokkal több attrocitás ér - tiszta mazoizmus - aminek segítségével többet fejlődhetek, tanulhatok és beszélhetek ezekről a dolgokról. Egyszerre szeretném végigvinni az egészet. Nem apránként. Azt hiszem, hogy ha csak a nevem változna meg és az irataim azzal hazudnék magamnak és a világnak is. Ugyanakkor egy embert nem lehet leírni sem a nevével, sem az irataival, sem a jelenével, múltjával, szóval.. DILEMMA.
Mindenesetre amíg nincs péz addig nincs buli. Be kell valljam, hogy félek attól, ha mondjuk megváltoztatom a nevem és hirtelen mondjuk érdeklődnének irántam, ha barátokat szereznék anélkül hogy tudnának rólam bármit.. nem tudnám róluk, hogy hogy reagálnának, de ha eleve úgy mutatkoznék be ahogy... egyszerre elrohannának azok akik csak a ,,véremet szeretnék szívni" és egyből lehullana minden lepel. Talán ez a pozitív része a másságnak. Ha a legmeredekebbel kezded akkor eldönthetik, hogy megmásszák-e a főnyereményért vagy hagyják a francba. Ez a mostani álláspontom és amilyen én vagyok valószínűleg ez változni fog.

...ja, és a férjemnek üzenem, hogy sprintre veheti az eddigi sétafikálását, mert ez így nagyon lassú és uncsi. ;)

xx
 

"Right, birds can fly so high
And they can shit on your head
And they can almost fly into your eye
And make you feel so scared.
But when you look at them
And you see that they're beautiful
That's how I feel about you"