1:28 Past Meridian

Öm...
Már egy ideje nem írtam azt hiszem. Azóta elég sokminden változott. Leszámítva a pocsék nyelvtanom, és az egyre, s csak rohamosan romló helyesírásomat, aminek még mindig nem találtam meg a tartós ellenszerét.

Nagy erőt kellett magamon vegyek, hogy egy hivatalos helyre betegyem a lábam. Név szerint a híres és nevezetes okmányirodába, ahol diákigazolványom KIR kódját csináltattam, s nagyon érdekes beszélgetésben lehetett részem azzal a nénivel aki segítette kivitelezni az egész folyamatot.
-Magát tényleg így hívják?
-Igen. Még.
-Szóval akkor új neve lesz?
-Igen, majd.
-Meg neme is, ugye?
-Aha.
-Ez nagyon érdekes.
Nem, ez nem az. Az volt az érdekes, hogy a 40 körüli nő eszméletlen kedves volt, megértő és eközben folyton mosolygott. Életemben nem csalódtam ennyire kellemesen aznap. Na az valóban érdekes volt.
Eközben kiismerem egyre jobban osztálytársaim sajnálatos rossz tulajdonságait, amelyek bennem is rossz gondolatokat szülnek, s igazából ez az ami aggaszt, hogy képesek azt elérni, hogy gonosz gondolatokat termékenyítsenek meg elmém bugyraimban, amelyeket arra fogadtam, hogy csak a jó, segítő és pozitív gondolatok szálláshelyeként használok majd. Természetesen küzdök ezen gondolatok ellen, de a gonosz elleni küzdelmek a legfáradalmasabbak, s a leghosszabbak. Reménykedem, hogy már csak ezen éven kívül kettőt kell csak velük töltenem, és abban is nagyon reménykedem, hogy sikerül majd bekerülnöm az egyetemre.
Ezen kívül már csak arra kell nagy levegő, hogy miután megkapom a diákigazolványomat a buszjegyváltásnál legyen merszem használni, s felmutatni azt, s elmondani, ha kérdeznék, hogy nincs okom magyarázkodni, mert én is emberi lény vagyok, vannak jogaim, s ezen jogaimmal törvényesen élek, ha tetszik, ha nem. Szerintem minden embernek (akárkinek, mindenkinek) élnie kellene a jogaival, mert milliónyi jogunk van. Különben is: van szívünk, lelkünk, eszünk, emberek vagyunk. Mi kell még? Kit érdekel, hogy valaki meleg vagy ilyen-olyan?! Miért kell különbséget tenni?! Az ember az ember. Pont.
Talán itt az ideje előbújni. Kiállni a jogaimért. Kiállni magamért, másokért, mindenkiért aki számít, aki fontos. És persze a jóra törekedni.
Azon gondolkoztam, hogy lehetnék kirívó, lehetnek gonosz, s lehetnék olyan aki mindenkinek betehet. Lehetnék olyan, aki nem segít senkinek, s olyan aki csak mások rossz tulajdonságait emelni ki az emberekből. Hisz, nincs senkim, nincs semmim az égvilágon. Nem kell megfelelnem semminek és senkinek. Fogadalmat tettem. Nem másnak. Magamnak. Hogy megpróbálok jó ember lenni.
Megpróbálom visszaverni a démonaimat. Van, hogy ők vannak többen. Van, hogy sikerül elnyomnok őket. Távol tartanom őket. Van, hogy erősebbek.
Arra is rájöttem, hogy az emberek önmaguk nem mocskosak, feketék, fehérek. Csak a démonaik azok. A saját démonaik késztetik őket arra, hogy olyat tegyenek, vagy olyat mondjanak, amit talán nem is szeretnének. Ilyenkor nem önmaguk. Bár lehet, hogy ez csak olcsó szamárság. Végülis mi magunk döntjük el, hogy kik is akarunk lenni. Az egész játék rajtunk áll.
Küzdök. Továbbra is. Egyes egyedül. Egymagamban.

Újdonsült barátnémról, Gináról kiderült, hogy csak azért szeret velem "lógni", mert csak én vagyok az aki valamilyen szinten megértette azt, hogy kiment Casablanca-ba egy sráchoz akibe beleszeretett, s persze akivel intim kapcsolatba került, majd hazajött, és itthon megdorgálták. Talán az egészből nyomatékosítanám azt, amikor nem válaszolt az SMS-eimre, s a bátyja csak annyit nyilatkozottt - miközben én aggódtam miatta, hogy oly hirtelen szó nélkül kiment az országból, s közben mindenkinek a tudtom nélkül azt hazudta, hogy nálam van - hogy természetes, hogy inkább a családjának reagál, mint nekem. Nyilatkozata szerint én vagyok a legjobb barátnője. Azt hiszem ezt a nyilatkozatot jogszerűen támadtam meg, s érvénytelenítettem részemről. Be kell valljam, egyáltalán nem érdekel már, hogy őt is úgymond elveszítettem, mert nem hagytam magam kihasználni. Valahogy egyre jobban eltávolodom a civilizációtól, s már-már élvezem.

Másrészt meg van magamban a "gyűlölöm magam" faktor, mert úgy érzem míg próbálok távol maradni a társadalom mocskától, úgy próbál behúzni engem is ez a centrifuga az egész futóhomok közepébe, ezzel növelvén legnagyobb félelmemet, miszerint beterít a szemét, bekebelez az ocsmányság, s átalakít engem is. A legnagyobb félelmem, hogy megadom magam a démonaimnak, s olyanná válok, mint ők. Rosszá. Gonosszá.
Ennek ellenére, mint mondtam, küzdök. Továbbra is. Egyes egyedül. Egymagamban.