Na szóval... mindenki kényelmesen ül? :D Remélem, ugyanis most visszamegyek a múltamba, ami egy kissé furcsa lesz, habár az én életemben mi nem az...
Amikor bekerültem az oviba, az ovónőknek folyton szét kellett válsztani engem és a lányokat, tilos volt hogy a fiúk a lányokkal játszanak, én folyton velük lógtam, ez gyorsan elment, ezután jött az általános iskola, igazából erről nem lehet sokat írni, ötödikes koromig nem tudtam mi az a lány és mi az a fiú... kire mondják azt hogy lány és kire, hogy fiú... aztán ötödikes koromban kicsit megdöbbentem az első felvilágosítás órán... éreztem, itt valami nem stimmel, de még nemigazán tudtam, hogy mi az... általános iskolában egy kibírhatatlan szemétláda voltam, mindenkinek kitaláltam egy gúnynevet, ha valaki fogszabályzós volt, drótfogúnak neveztem, ha csúnya volt,akkor randaság, mindenkiről pletykáltam amit csak lehet, hazudoztam mint a vízfolyás, mindenki utált az osztályban, habár volt egyetlen egy srác aki azért mellettem állt,persze miattam őt is bántották pedig nem tehetett semmiről sem... az általános iskolai évek elrepültek, mindenki gyűlölettel és haraggal távozott egymás íránt, és irántam is... Bekerültem középsikolába... csúfoltak, gúnyoltak, papírcetliket ragasztottak a hátamra mindenféle írással, és folyton azt kérdezgették hogy meleg vagyok-e persze azzal a b betűs szóval amit úgy utálok... nem gondoltam volna, hogy ennyire megaláznak...első évemben teljesen depressziós lettem, mindenki rólam beszélt,a suli rólam zajongott... ,,úgy néz ki mint egy csaj, én nem hiszem el, hogy ez fiú, ha fiú akkor buzi ha lány akkor meg biztos lezbi" című szlogenekkel telt meg a fülem mindennap aháynszor csak suliba mentem... innentől változtam meg, éreztem hogy milyen ha bántanak mást, és hogy milyen rossz érzés... kedves lettem, visszahúzódó, segítőkész és szerény, persze folyton mosolyogtam,még akkor is tudtam mosolyogni ha a legrosszabb nap után álltam...tesi volt, a tanárúr megmutatta hogy a fiú öltöző arra van, a pasik bevonultak én kinnmaradtam, megkérdezte h miért nem megyek, mondtam hogy én oda nem megyek be, erőszakkal betuszkolt aztmondta hogy ide ilyenek nem valók amilyen én vagyok...tesiről ahányszor csak tudtam ellógtam, vagy nem öltöztem át... persze azért voltak olyanok akik beszélgettek velem...egyik nap a suliból jöttünk ki, mert vége volt az óráinknak... (két osztálytársammal)lányokkal.. :) lehajoltam, hogy bekössem a tornacipőm és aztán hátrafordultam.... megláttam őt...a szemembe nézett, ahogy én az övébe... szerelem volt első látásra... el sem hittem az egészet, magas volt, jóképű, sportos és nagyon tetszett, első pillantásra... hosszú nyomozgatás után kiderült, hogy én is tetszem neki, nemis akármennyire, de a füle megtelt a rólam szóló pletykákkal, hogy ő nem lány és stb... nem tudta kinek higgyen, akárhányszor csak lehetett mindig figyelte reggel mikor érek a suli kapujához és mindig egymás szemébe néztünk, volt hogy leszálltam a sulibuszról és megláttam őt, nagyon hosszú ideig egymás szemében szinte elvesztünk, olyan volt mintha egy évtized lett volna az az 5 másodperc....eltelt az első év...a bántások miatt a tanulmányi eredményem egyenlő volt a nullával, ismételnem kell...hát jó.. új osztály, új emberek, mellesleg nem csak én ismételtem ezért nem voltam egyedül...mindenki lány volt az osztályban... éreztem hogy idevaló vagyok, meglepődött mindenki, és persze elkezdődött a találgatások hada megint... de valahogy ők sokkal kedvesebbek voltak... új matektanár lett, az osztály minden fője bemutatkozott neki,meglepődött mikor a nevemet hallotta... másnap szünetben behívta a barátnőjét és azt mutogatta neki közben halkan suttogta : na nézdd csak, ez az fiú aki úgy néz ki mint egy lány... hogy lehet egy tanár ilyen...persze a szemezgetések azzal a srááccal nem maradtak el :P ...és igen beleszerettem, ő az első, az első mindig az igazi, és az a tény hogy megtudtam énis tetszem neki, felcsigázott, elképzeltem hogy feleségül vesz, hogy gyerekeket szülök majd neki... jahm,aztán megszólalt egy hang, téged soha nem vesznek feleségül, te soha nem szülhetsz gyerekeket, te soha nem leszel boldog... összetörtem, megtébolyodtam... először át akartam vágni a torkom, gondoltam gyorsan belevágom a nyakamba, gyors lesz és talán fájdalommentes,anyu épp hazaért...pech... aztán a felakasztás...de az sem sikerült...valami mindig közbejött... folyton azt kérdeztem, miért én, miért nem lehetek normális, miért nem születhettem normális, átlagos lánynak és akkor már rég boldog lehetnék azzal a sráccal, a 2. év végéhez közeledtem és egyszercsak megláttam azt a srácot (L) egy lánnyal kézenfogva, soha nem éreztem ilyet, az a féltékenység az a düh...áááhh nagyon rossz érzés....majd leesett az állam, pont úgy nézett ki mint én...bár a stílusa elég plázacicás volt, na meg a beszéde...nemis tartott sokáig, 1 hét... folyton néztük egymást, majd 1x lebuktam... a folyosón álltam, ő is ott volt, majd a tanár jött és hangosan kiabálta a nevem, majd azt mondta, hogy mindenhol ezt a drága férfiembert kerestem, teljesen kikerekedtek a szemei,rosszul érezte magát, láttam...hát még én, elfutottam, egész nap sírtam,a z osztálytársaim azt kérdezgették, mi a baj mi a baj de nem mondhattam el... ez egy igazi tiltott szerelem...még mindig nincs barátnője... alig látom, de akkoris sorsszerűen, mintha a sors azt akarná, hogy meglássan, hogy észrevegyen, és ahogy mosolyog, mintha a tükörbe néznék, és nemtudom mi adja ezt az érzést, de úgy érzem hogy egymásnak teremtettek...na ja, csak kicsit félrepostáztak engem, lelkileg... talán tényleg soha nem lehetek boldog... talán soha nem is ismerhetem meg... vele szívesen leélném az életem... milyen kár... :'(