Matematika órán ülünk, Kinga mindenen nevet, egész nap, azt sem tudja min, csak nevet, én meg persze vele nevetek, mert vicces volt, ahogy nevet... aztán bejön az igazgató, aki egyben a matektanár is, középmagas, rövid, ősz hajú, a szíve aranyból van...Sokszor szokott viccelődni, valahogy sokszor feszegette a határokat, de azt hiszem a mai nap volt az első az életemben, hogy tanúja lehettem ahogy átlépi azokat. Kinga csak nevetett, csak úgy nevetett, hogy miért, ki tudja, de ebben a pillanatban nem is gondoltam volna, hogy ez a nap, meghatározó lesz az életemben, egy újabb nap amelyet soha nem fogok elfelejteni...Hátraszólt... üljünk előre, és ha tovább nevetgélünk kicsap minket az óráról...ez eddig oké volt... előre ültünk... be kell vallanom szeretek hátul ülni, kicsit mérges voltam a padtársamra, hogy belekevert egy ilyen helyzetbe, de egy jó fél órával később már tudtam, hogy ez nem az ő hibája, ez egyszerűen csak így volt megírva, így kellett történnie... meg is történt... kezdődött a pad alatti jegyzetelésemmel, amelyet maszturbálásnak titulált, majd nevetgélve vágott arcokat rám, s néztek végig rajtam, elemezve, egy másik férfi osztálytársunkkal, végül bölcselkedően megszólalt:-most akkor hány férfi is van... ezzel a mondattal játszadozott, miközben tekintete rám szegeződött, akár egy bohóc nevetve forgatta bennem a kést, tudott rólam mindent, év elején bemutatkoztam, elmondtam magamról mindent... és mégis... minth a szemeiből érződött volna, hogy na csak azért is, megmutatom én ennek a torzszülött buzinak, hogy ki az úr a háznál... legalábbis ezt éreztem, az uralkodni vágyást, és a porbataposásét... ketten újra felnevettek, a többiek csendben voltak, talán tudták, hogy fáj nekem, talán nem, a többek nők voltak, mindegyik... hirtelen olyan nagy levegőt vettem, talán az egész osztály belezengett, majd felálltam, a többiek erre csak felnyitották szemüket, eközben megfogtam a cuccaimat, hátramentem vele a táskámhoz, a többi holmimért, ahol eredetileg ülök, majd sietve belegyömöszöltem mindent... furcsán újra engem nézett, összevont szemöldökkel kérdezvén:-csak nem meg akar lógni az óráról?!.. ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha egy sorozatban lennék és mintha pillanatok alatt azt mondta volna valaki, hogy vigyázz,kész, csapó egy, felvétel... -mennem kell, válaszoltam... kissé szarkazmussal és cinizmussal, felemelt hangon válaszolt:-nade mégis hova?! -megy a buszom..., válaszoltam határozottan, mintha azzal a levegővétellel bátorságot szívtam volna magamba, úgy éreztem nekem ebből elegem van, nincs kedvem tűrni az idétlen,faragatlan és gusztustalan játékait, elmegyek, ez az én életem, akkor lépek ki bármiből amikor csak akarok...-és később nem megy busza?!...-nem!... ezzel felvettem a nagykabátom majd felcsaptam a válltáskám, és kirohantam... nem bírtam ki, amint kiértem a suli folyosójáról, azonnal zokognom kellett, úgy éreztem megszakad a szívem... csak siettem és egyre hangosabban sírtam, egyszerűen nem tudtam megállítani, úgy éreztem egy darab belőlem újra meghal...a közeli parkba mentem, már szürkület volt, a legközelebbi fához mentem, leültem a tövébe és csak sírtam, olyan hangosan ahogy csak tudtam, fáztam, remegtem, vacogtam, megtörtem... kitépte a szívem, a földrevágta, megtaposta, és cipője sarkával még jópárszor csavart egyet miközben a szívemet taposta... körülbelül így éreztem az egészet, úgy háromnegyed óra zokogás és sírás után, felálltam, elővettem a sálam,sapkám, kesztyűm, begomboltam a kabátom, már alig láttam, és a szemeim is fájtak, a kezeim és az arcom szabályosan megfagyott...pedig szerettem, ő volt a kedvenc tanárom, mindenki csak úgy emlegette, aranyszíve van... bár most sem gondolom máshogy, felnéztem rá...egy újabb lecke... végülis, be kell vallanom olyan régen nem éreztem már ilyet... olyan régóta nem bántottak és gázoltak már át rajtam ennyire... felelevenítette a régi emlékeimet...nem tudom, hogy fogok átmenni így matematikából, mert bevallom néhány elkövetkezendő órára nem szeretnék beülni... szeretném ha ez az egész leülepedne bennem... és különben is... vajon mivel fogadna ha újra beülnék az órájára...talán ennél sokkal rosszabbal.... neki van választása... nekem nincs...