Találd ki, hogy ki jön ma vacsorára!

Úgy érzem, hogy életem egyik legérzékenyebb, legérzelmesebb és legdrámaibb posztját fogom megosztani ma este.
Nem is tudom, hogy hányszor kezdtek el potyogni a könnyeim miközben leírtam a lentebb olvasható sorokat, amelyek nem rég történtek meg velem, amelyeknek nemrég kellett, hogy fültanúja legyek.

Találd ki ki jön ma vacsorára!


-Te nem vágysz vissza néha?
-Hova?
-Azokba a napokba amikor nyaranta keltünk reggel 7-8 körül és összepakoltuk minden cuccunkat amit csak lehet és mentünk ki, mentünk amerre láttunk. Amikor fiatalok voltunk és egész nap csak kint játszottunk. Amikor anyukáink azt sem tudták, hogy merre vagyunk, hogy merre játszunk, hogy merre futkosunk és csak késő este jöttünk haza. Amikor egész nap csak hülyéskedtünk vagy bűbájos boszorkákat játszottunk, amikor a hídnál szórakoztunk és lökködtük egymást meg fogócskáztunk. Amikor ide-oda bringáztunk és semmivel nem kellett foglalkoznunk. Amikor nem kellett azon aggódnunk, hogy mi lesz velünk, hova megyünk vagy hogy jaj istenem mi lesz belőlünk. Amikor mentünk tanárosat, boltosat meg buszsofőröset játszani és biciklin cipeltük egymást. Amikor kincskeresőset játszottunk vagy befutottunk a kukoricásba és az volt a feleadat, hogy elkapjuk a másikat és a bátyád meg mountain bike-kal jött be utánunk a kukoricaföldre. Vagy amikor Lia udvarán a kisöccse késsel kergetett minket vagy amikor plázacica csajszi szabotálta a Halloween partikat mindenféle hülyeséggel. Amikor sírtunk.. mikor épp sírtunk. Azokba a pillanatokba amikor háromszor is rálöktük véletlenül Lilla lábujjaira a vastag tölgyfapadot és ő csak nevetett kínjában miután sírt a fájdalomtól.. és mégsem tört el egy lábujja sem. Amikor összevesztünk, amikor kiabáltunk egymással és a végén azon visongtunk, hogy hogyan kiabálunk a másikkal mérgünkben és hogy milyen hülyék vagyunk mi. Te nem vágysz vissza néha? Mert én mostanában nagyon sokszor vágyom azokra a napokra.
-De. Sokszor vissza szoktam gondolni én is. És szívesebben vissza is költöznék. Szerintem nem is volt jobb azoknak az esti sétáknál, teásbökrékkel a kezünkben, amelyek csak úgy gőzölögtek és kivittük őket az utcára és úgy ittuk. Meg amikor futkároztunk és beszélgettünk egy jót. Amikor hülyültünk. Azok a napok olyan jók voltak.
-Igen. És akkor még neked sem volt problémád a fiúkkal, az alkohollal, a cigire sem szoktál rá akkor és a drogra sem. És Liának sem voltak problémái az ivászattal meg a férfiakkal. Vágyom a régi barátságunkra.
-Lia nagyon megváltozott. Nagyképű lett.
-Hogy érted azt, hogy nagyképű lett?
-Mindenkit lenéz. Túl van sminkelve.. meg az a kacsaszáj.
-Ja, igen. Én is meglepődtem és nem értettem, sőt nem is értem, hogy miért csücsörít a szájával non-stop. Amikor ezelőtt láttam, nagyon megijedtem ahogy ott állt és olyan megvetően bámult mindenkire. Először el sem hittem, hogy ő az. A barátnője meg csak úgy állt mellette, mint egy pénisz a lakodalomban... Figyelj!
-Igen?
-Ha megváltoztathatnál valamit, te mit változtatnál meg?
-Szerintem nem b*sznám így el az életem mint ahogy most teszem. És apuval is máshogy lennék.. ha akkor tudtam volna, hogy kórházba kerül majd ahol elhal a gyomra és meghal.. biztos vagyok benne, hogy többet lettem volna vele, hogy többet beszélgettem volna vele.. amikor nem tudtam akkor mindig csak garantáltan vettem azt, hogy ott van velem.. régen mikor fiatal voltam.. mindig azt hittem, hogy örökre ott lesz ezért nem is fordítottam különösebben arra időt, hogy rá szánjam a perceimet, hogy beszélgessek vele, hogy elmenjünk kocsikázni vagy bármi ilyesmi. Akkor azt hittem, hogy mindig ott lesz, mert az a dolga, hogy ott legyen, elvégre a lánya vagyok.. voltam. És a mai napig borzasztóan hiányzik. Az ölelése és a reggeli puszija a homlokomon. Hiányzik édeaspám.

~~
~Joss:Savi, what are you doing? What's going on?
-Savannah:Do you have the valet ticket I thought i had it. But i can't find it.
~Joss:I think it's in the room. Yo. I'm not letting you leave until you tell me what is happening.
-Savannah:All day I've been obsessing about the flowers. Who are they from, Dom or Harry? Thinking that my destiny would somehow be decided by the name on that little card. And then i saw that family.
~Joss:What are you talking about?
-Savannah:The family by the pool. The little boy and the dad.
~Joss:Okay, so?
-Savannah:So... Joss, this entire time, I've been asking myself the wrong question... Who will star with me in my romance? But it's... it's not about that. It's about... a different kind of romance. The... romance of a family for this baby. You know, the kind we never had and always wanted.
~Joss:Well... so... what are you gonna do?
-Savannah:I'm gonna go get those Genzide results.
~Joss:What? Right now?
-Savannah:The baby's future depends on the name in that envelope, okay? And I have to find out so that I can at least try to make it work.
~Joss:Okay, but what about our weekend?
-Savannah:Well, I'll just go and bring the envelope back and open it... with my closest friends.
~Joss:Savi...
-Savannah:Just tell me where the envelope is.
~Joss:Uh, it should be in my nightstand.
-Savannah:Uh, really? Not a safe deposit box or... Your undies drawer even?
~Joss:Look, I am totally with you on this decision, but I don't love the idea of the pregnant lady driving all the way back in the dark... Alone. All right? So just do me a favor. Sleep on it. You can always go in the morning, it's not like... The envelope's going anywhere.
~~

Tél óta nem írtam, így kissé furcsa visszatérni. Zolival már lassan négy hónaposak leszünk és annak ellenére, hogy vannak közöttünk konfliktusok mindig sikerül egyszerre leülnünk és megbeszélnünk őket. Bocsánatot kérünk egymástól, figyelünk egymásra.. azt hiszem révbe ért ez a dolog. Kezdünk összekorbácsolódni egymás mellett.
Tetszik, hogy rávilágított nagyon sok érdekes apró hibámra; az egyik kedvencem például amit eddig észre sem vettem az az, hogy folyton közbevágok mások szavába anélkül, hogy végighallgatnám őket.
Jól érzem magam vele. Szeretem őt. Nagyon sokat adott nekem. Folyton folyvást megpróbálja megkönnyíteni az életem. Azt hiszem, hogy idő kellett neki amíg végül teljesen megnyílt.. meg persze nekem is, mert a kapcsolatunk elején félve vagy meg sem fogtam a kezét a suli folyosóján és féltem, hogy ki mit szól majd hozzánk. Például ez sem volt fair vele szemben, mert ő mindenhol felvállalja, hogy engem szeret és nem is érdekli, hogy ki mit gondol.. Nekem ehhez például idő kellett. Végigvonulni a tanárok előtt, az osztálytársak előtt, a többi tanuló előtt a suliban úgy, hogy tudják kik vagyunk.. az olyan furcsa, érdekes, de mégis kalandra hívó. Vannak akik mosolyognak, vannak akik félrenéznek és vannak akiket nem is érdekel. Mindenesetre a suliban emiatt még nem értek minket attrocitások.

Kitavaszodott közben én pedig elhatároztam, hogy kevesebbet osztanék meg a magánéletemből itt a blogomon. Az ember magánélete mégiscsak a magánélete és tiszteletben kell tartani nem pedig kiplakátolni (mondjuk én bevállalom nem az a baj; most kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz ha így teszek).. én nem tettem magammal ezt. Most itt az ideje. Nem búcsúzom el, a legfontosabb hírekkel jelentkezem, remélem, hogy tudom majd segíteni az LMBT ,,kategóriába sorolható embereket" és remélem, hogy erőt is tudok adni; a kezeléseimet még mindig nem kezdtem el. Először legyen meg az érettségim meg aztán a diákmunkaközvetítőn keresztül - eddig úgy van - hogy lesz munkahelyen is, persze csak EFO-s ként, de legalább ki tudom fizetni belőle az érettségit és mehetek tovább egyetemre, hogy tanár lehessen belőlem és befejezzem az ,,átalakulásomat" (ezt is idézőjelbe tettem, mert szerintem mindenki úgy teljes ahogy van, ezzel arra célzok, hogy nem vagyunk cserebogarak).

Arra gondoltam, hogy majd írok arról, hogy hol voltam, mit csináltam, mi kell a kezeléshez vagy ilyesmi - mondjuk Fókusz riportot nem vállalok semmi pénzért - de remélem, hogy a leglényegesebb mindenkihez eljut: az pedig a segítség.
Ne legyetek nyulak, mint én. Kifelé az életbe! Szeretettel, tisztán, ép testben ép lélek.

Anitának üzenem, hogy menjen ki a szobából, húzza el a függönyöket és ne szégyellje azt, hogy transznemű, ne meneküljön, hanem vállalja fel, járjon nyugodtan emelt fővel az után, az eget kémlelje, főleg mikor ilyen szép kék és süt a nap meg meleg van. Ja, és azt is, hogy valami Thai vagy kínai kaját egyen meg a plázában, mert mi is voltunk nemrég Zolival és be kell valljam, óckodtam tőle, rávett és isteni a mézes-csirkéjük Sprite-tal. Aha, és még valami: a Vampire Diaries-t cseréld le Carrie Diaries-re.

Plusz, tucatnak üzenem, hogy nézzen kevesebb szappanoperát a tévében, valamint, hogy magyarul így idézünk ,,...", mert ahogy ő idéz azt az angol nyelvben használják: "..."; magyarul helytelen, de azért édes vagy, puszillak.

Heninek azt üzenem, hogy sajnálom és remélem, hogy tényleg megbocsát és nem gondolja rólam azokat a dolgokat, amelyeket tudom hogy gondol.

Attilának is puszit küldök.

Az olvasóknak meg egy nagy ölelést és erőt. Remélem, hogy a jövőben is a segítségetekre lehetek, mert igazából az elején azért hoztam létre a blogot, hogy elmondjam ki vagyok.. de mostanra már inkább azért, hogy hátha (bárki, tényleg bárki) merít majd erőt belőle valamilyen módon.

Élvezzétek a tavaszt és ha idegesek vagytok hunyjátok be a szemeiteket, vegyetek egy nagy levegőt és számoljatok el lassan tízig aztán fújjátok ki.

Sziasztok.