Az utóbbi időben nagyon sok dolog történt velem. Kiderült, hogy az osztályon belül ki a valódi nemezisem, akivel hetethétországra szóló csatákat vívhatok majd - mint az igazi tínédzserfilmekben a gonosz szőke vs. rocker csaj felállás - megismerkedtem transzszexuálisokkal és sikerült összeakasztanom a bajszom az adóhivatallal is pedig még soha nem is volt munkahelyem és azt sem tudom, hogy hogy kell adót csalni.

És az irodalomtanárnő aki hetvenes éveinek taposása közben energiáját teljességében arra öli el, hogy minden diákot megnyerjen magának, s ezt ki is jelentette. "-Nem volt még olyan diákom akit ne nyertem volna meg. Én mindig azon vagyok, hogy megnyerjem a diákot... mert valahogy úgyis elérem, hogy végül a megnyertek listájára írhassam a nevét"... és közben nem veszi észre hogy teljesen elveszíti lelki tartását és azon emberek hitét és bizalmát akiket már eddig megnyert - de hite, hogy ezután is így marad az állapot - az elhanyagoltság gyakorlásával elveszít?! Sőt...

És mi van azokkal a transzszexuálisokkal akik mondjuk férfiból nővé készülik átoperáltatni magukat és egy rossz kapcsolatuk után a következő szöveggel állnak elő mindenki előtt büszkén, s stabilan: "-Szerintem a férfiak mind mocskos szemétládák. Félszemű, töketlen kígyó az egész. Utálom az összeset. Szarra se valóak!" Megítélni több millió férfit egyetlen egy darabról?! Én azt hiszem nem akarok ilyen életet élni...
Vagy a "-Majd írok Drága. Imádlak. Szeretlek. Puszi. Annyira örülök, hogy megismerhettelek.." félékre akik vagy egy hét múlva észlelnek arra, hogy jé tegnap megígértem, hogy ma írok... vagy az tegnapelőtt előtt volt?! Vagy az inkább tengapelőtt után volt?! Vagy most mi van?! Na ez az...
És azokkal akik azt mondják, hogy :"-Igazából én is az igazi pasit keresem, de ha összejön egy jó kis dugcsis dugás az se baj, hihi" Elgondolkoztat. Vajon nekem miért nem sikerül ezen hihi-znem?! Túl uncsi vagyok...
Beszélgetni transzszexuálisokkal borzasztó dolog. Megismerni transzszexuálisokat borzasztó dolog. Fenntartani a kapcsolatot transzszexuálisokkal borzasztó dolog. Persze ez olyan dolog, mint például én és a melegek. Soha nem tudtam kijönni velük. Valami bibi mindig volt a kapcsolatukban. Annak ellenére imádom őket. Talán egy olyan mágnes vagyok aki egyenesen vonzza az efféle borzasztó és a - az én számomra - gyomor számára bevehetetlen embereket, dolgokat, hozzáállásokat és társaikat...

Mindigis azt mondogattam, hogy az életem annyira tömör, monoton és sárkánytüzek tömkelege, csupa unalmas melankólia és spleen, de be kell valljam, hogy egy szavam sem lehetne, mert valójában annak ellenére, hogy ez így, a fent felsoroltak tömkelege igazából mind negatív tényező amelyek mágnesként vonzanak, annak ellenére az egész lélegzetelállítóan izgalmas, egyedi, eredeti és új. Nem is tudom melyiket vesézzem ki. Lehet, hogy most van az a pont amikor inkább napló az egész és nem egy "j-jáú lögyíl neköm ne veszekeggyíí" -féle régi, falusias kioktatás.

A nemezisem? Nevet nem akarok elárulni. Azt hiszem elég annyi, hogy mivel ez egy internetes napló és a napló az arra való, hogy kiírjuk bele a gondolatainkat akkor én ezt fogom tenni. Egy harmincon túl lévő, túlsúlyos, férfias, rövid, fekete hajú, székely nővel... nem nem székely... inkább már-már viking típusú nővel összetűzésbe kerülni nem egészen jó dolog. Főleg, ha te sportszerűen akarsz játszani, s ellenfeled bevet minden mocskos eszközt, csak hogy elérje eufórikájának minden szintjét, az izgalom teljes beteljesülése képpen. Nem tetszik nekem ez az egész. Igazából nem telik el úgy iskolanap - kivéve mikor ő hiányzik - hogy ne kívánnám, hogy végre már lőnék ki a világűrbe vagy nyerjen egy Sri Lanka-i hajóutat, hogy elhúzhasson innen és voltaképpen megszabaduljak tőle, most és mindörökké. Felőlem a LOTTO-t is megnyerheti, csak távolodna el a szférámtól, mert borzasztóan irritál és zavarja az aurám. És ha erre még habként jön, hogy a szomszédcsaj mellett ő a világ legmocskosabb nőszemélye aki egyébként úgy viselkedik, mint egy serdülő kamasz férfiú... azt hiszem, hogy akkor már tényleg ideje felébredni ebből a rémálomból...

A transz dolgaimmal nem jutottam előbbre. Mármint okiratilag, névváltoztatásilag, hormontablettákilag... és egyéb -ilaggal kapcsilatos ilag.
A lényeg viszont, hogy minél kevesebb tapasztalatot szereztem a transz okiratok és az egyéb, ehhez kapcsolódó ügyes-bajos dolgok iránt annál több, újabb, érdekesebb felfedezéseket tehettem magamávé a magánügyekben. Persze a felfedezések kudarccal jártak. Legalábbis a fent felsoroltak tanubizonyságot tesznek erről... de még mindig hiszek abban, hogy egyszer majd sikerül olyan barátokra lelnem akiket megbecsülhetek. Akik majd megértik, hogy én hogy látom a világot, s hogy tiszteletben tarthatom az ő nézetüket is, mert ők is ezt teszik majd az enyéimmel. Jelenleg egyes egyedül keresem ezeket az embereket. És a legfontosabb, hogy napról napra reménykedem abban, hogy ez a vihar minél előbb elmúlik majd és jönnek majd olyanok akiknek nem a magamutogatás, az önigazolás vagy a "-Hihi majd lesz egy dugás" lesz a fontos hanem az igaz, hű emberi értékek. Én addig reménykedem. Bizakodom. És persze készülök az angol és magyar emelt érettségikre.

Puszillak drága naplóm.
xoxo